A Csornai Sportegyesület felnőtt csapata a 4. helyen végzett a megyei I. osztályú bajnokságon. Családi János már korábban is mondta, hogy főleg a fiatalokra alapozták a dobogós helyezés elérését, ami most nem sikerült, de el lehet mondani, hogy a bajnokság legfiatalabb átlag életkorú csapata volt a Csorna.
Kicsit szégyen! – summázta röviden Családi János az osztályozóról való távolmaradást, majd így folytatta: Talán most fordult elő először olyan eset a megye történetében, hogy az első három helyezett csapat közül egyik sem vállalta az osztályozó mérkőzést, amellyel feljuthatott volna az NB-III.-ba. A CSSE elnöke ezt a hozzáállást a futball jövője szempontjából sem tartja helyes iránynak, de abban bízik, hogy legközelebb nem fordul elő ilyen helyzet. A megyei I. osztályú bajnokságban öt-hat erősebb csapat olyan mérkőzéseket játszott egymással, amely a nézőknek is élvezhető volt. Családi János a többi csapat szerepét is kiemelte mivel ők is egy egy meglepetés eredmény elérésével, képesek voltak befolyásolni a bajnokság végkimenetelét.
Csorna felnőtt csapata sok lehetőséget biztosított a fiataloknak a megyei I. osztályú bajnokságban. Az utolsó mérkőzés még különlegesebb volt, mert a kezdő csapat játékosainak átlagéletkora nem érte el a 20 évet sem. Az idő viszont nekünk dolgozik, mert egyre rutinosabbak és összeszokottabbak lesznek a fiatalok. Igyekszünk egybetartani a csapat gerincét, mely által bízom benne, hogy a következő szezonban eredményesebbek leszünk. Továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem akarunk sztár játékosokat igazolni, hanem olyanokat, akik Csornához kötődnek, vagy szívesen jönnének a városba focizni, egyben az edzői karunkat is tudják erősíteni..
Az utánpótlás korosztály is jól teljesített a bajnokságon. Az U17-es csapat bronzérmet szerzett, az U13-asoknál pedig nincs hivatalosan helyezési lista, de ők is a harmadik helyen végeztek. Az U12-ben játszó gyerekek aranyérmesek lettek volna, ha van tabella. A Szombathelyen megrendezett Király Ferenc-emléktornán az U11-es fiatalok a 18 csapatos nemzetközi mezőnyben a második helyen végeztek, többek között a Manchester United legyözésével.
A Csornai Sportegyesület felnőtt csapata úgy ütemezi az edzéseit, és úgy készül a következő szezon előtt, mintha az NB-III.-ban játszana, ezért a nyáron is kevés pihenővel terveznek. Összesen három hét a leállás, július elején meg már el is kezdődtek az edzések, augusztus elején pedig megyei kupamérkőzésen vesznek részt.
A több szakosztályt működtető Csornai Sportegyesület június elején tartotta évzáró ünnepségét, melyen rengeteg oklevelet és kupát adtak át a sportolóknak. Úgy döntöttek, hogy csak a legjobbakat díjazzák, de ennek ellenére sokan megérdemelték az elismerést. Családi János megemlítette, hogy egy női karatésuk Európa-bajnokságon képviselte a csornai egyesületet, a modern tánc szakosztály tagjai pedig – különböző korosztályban – 2. és 3. helyezéseket szereztek a minősítő versenyeken. A kézilabdás lányoknál a meglévő három korosztály mellett egy másik korosztályt is indítanának, melyhez egyelőre edzőt keresnek, de szóba került, hogy esetleg a felnőtteket is indítanák a megyei bajnokságon. – Szépen fejlődnek a kézilabdás lányok, részt vesznek a szövetség által szervezett tornákon. A labdarúgóknál és a téziseknél is bővült a létszám. A kisebbeknél évente új korosztályokat indítunk és úgy tartjuk az edzéseket.
A CSSE elnöke szerint sikeres volt az elmúlt esztendő, mert más egyesületekhez képest nemcsak megőrizték, hanem még növelték is a sportolók létszámát. Mindig van változás, de megközelítőleg kétszázötvenen-háromszázan sportolnak a CSSE-be, ahol az edzők és kiszolgáló személyzet létszáma is jelentős. – Olyan szolgáltatást kívánnak biztosítani a szülőknek és a gyerekeknek, amely mindenki számára vonzóvá teszi a Csornai Sportegyesületet – tette hozzá Családi János.
Beküldés dátuma: 2025. 07. 29.Varga László, a CSSE szakmai igazgatója szerint az utánpótlás korosztállyal foglalkozó szakemberek fő feladata a nevelés és a sportág megszerettetése kell, hogy legyen.
A nyári időszak mindig egy kicsit más hangulatot hoz az óvodai mindennapokba. Ilyenkor kevesebb gyermek tartózkodik az intézményben, így ezt az időszakot szabadabban, közvetlenebb formában tölthetik a gyermekek.
A Szent Anna-napi rendezvénysorozat Kapuvár egyfajta védjegyévé vált az elmúlt évtizedek alatt.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.