Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
Beiratkoztak a leendő elsősök a Kapuvár Térségi Általános Iskola 2026/2027-es tanévére. Horváth László összegzőjében elmondta, hogy 101 kisgyermek szülei gondolták úgy, hogy náluk, illetve az intézményegység valamelyik feladatellátási helyén lesznek gyermekeik a legnagyobb biztonságban, és kapják a legmegfelelőbb oktatást. A létszám még nem teljesen végleges, mert néhány szülő még nem nyilatkozott beiratkozási szándékáról. Kapuvárra 55-en, ezen belül a gartai iskolába 17-en, a Széchenyibe pedig 38-an jelentkeztek. A vidéki iskolák közül Vitnyédre 7, Veszkénybe 10, Babótra 10, Szárföldre 14, Osliba pedig 5 kiselsőst írattak be.
A Kapuvár Térségi Általános Iskola igazgatója nagyon örül annak, hogy évek óta nem csökken a jelentkezők létszáma, sőt, a tavalyi évhez képest egy kicsivel több lett a beiratkozó.
– Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő években is számíthatunk erre a létszámra. Szeretettel várjuk a kicsiket a szeptemberi tanévnyitó ünnepségen – fogalmazott Horváth László.
Csak néhány hét van hátra a 2025/2026-os tanévből, és a pedagógusok tapasztalatai szerint ilyenkor már egyre nehezebben koncentrálnak a gyerekek, főleg, ha megérkezik a kora nyári idő. Az igazgató szerint valahol érthető is ez a részükről, de ki kell tartaniuk, mert a tanévzáráshoz közeledve ez az időszak az év végi dolgozatírás ideje is. Természetesen az utolsó hetekben nem maradnak el az osztálykirándulások és egyéb közös programok sem.
Április végén tartották meg a vármegyében működő, Széchenyi nevét viselő iskolák 30 évre visszatekintő találkozóját, amelynek idei házigazdája a gönyűi általános iskola volt. Kapuvár hat tanulóval képviseltette magát, akiket az igazgató és egy pedagógus kísért el a rendezvényre. Tavaly a kapuvári Széchenyi adott otthont az összesen hét iskola részvételével megrendezett találkozónak. Az érintett iskolák pedagógus- és tanulóközössége minden évben nagyon várja ezeket a jó hangulatú, vetélkedőkkel kiegészített közösségi programokat.
Horváth László televíziós nyilatkozatával egy időben már elkezdődtek a 4.-től a 8. osztályosokat érintő kompetenciamérések. A 4.-eseknek matematikából és szövegértésből kellett számot adniuk, 5.-től pedig ugyanez kiegészül történelemmel, illetve digitális kultúrával. A 8.-osok természetismereti és idegen nyelvi tudását is felmérik. Változás a korábbi évekhez képest, hogy már nem nyomtatott feladatlapokat kapnak, hanem számítógépen válaszolnak a kérdésekre.
A Soproni Tankerületi Központ kastélylátogatási programja keretében a felső tagozatosok tanév végéig még eljutnak Nagycenkre és Fertődre, ahol tárlatvezetésen és tematikus parktúrán tekinthetik meg a Széchenyi-, illetve az Esterházy-kastély épületét és környezetét, de egész éven át működik a Lázár Ervin Program is. A Kapuvár Térségi Általános Iskolában még készülnek a gyermeknapra és a pedagógusok köszöntésére. 2026. június 19-én lesz az utolsó tanítási nap, amikor a tantermekben a szülők képviselői jelenlétében megtartják az osztálybúcsúkat. Sokak számára örömteli lesz a másnap, mert megkezdődik a vakáció, de előtte még elköszönnek a nyolcadikosoktól, és sor kerül az ünnepélyes tanévzáróra is.
Beküldés dátuma: 2026. 05. 12.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.