Varga László, a CSSE szakmai igazgatója szerint az utánpótlás korosztállyal foglalkozó szakemberek fő feladata a nevelés és a sportág megszerettetése kell, hogy legyen. Csornán harmadik alkalommal rendezték meg a Kocsis István nemzetközi emléktornát.
Tizennégy csapat vett részt a Csornán megrendezett III. Kocsis István nemzetközi emléktornán. Családi János, a Csornai Sportegyesület elnökének megnyitója után beszédet mondott dr. Bónáné dr. Németh Katalin, Csorna polgármestere, majd Király Gábor, Koltai Tamás és Kalmár Zsolt volt válogatott labdarúgókat köszöntötték a nézőket. Az eseménynek állandó résztvevője Kocsis István fia, Zoltán, valamint családja. A szülőknek is nagy élményben volt része, örömmel szurkoltak a gyermekeknek. Az első helyet a Ferencvárosi TC szerezte meg, a második helyen a Dunaszerdahelyi AC végzett és harmadik a Budapest Honvéd csapata lett. A Csornai SE utánpótlás labdarúgói a nyolcadik helyen zárták játékot.
A szervezők célja, hogy méltó módon őrizzék a névadó emlékét. Az első két tornára is három-négy országból érkeztek játékosok, idén pedig az U 9-es korosztály Szlovéniából, Szlovákiából és Magyarországról – hangsúlyozta Varga László, majd hozzátette: Mindig nyitott szemmel járnak és várják az újabb partner egyesületeket. Lehetőség szerint olyan csapatokat keresnek, amelyek élen járnak az utánpótlás-képzésben. A szakmai igazgató elárulta, hogy a későbbiekben is az U9-es korosztálynak szeretnék megrendezni a tornát. A Budapest Honvéd állandó résztvevője a tornának, a Ferencvárosi TC viszont először jött el Csornára, de Varga László az ETO FC Győr, a Gyirmót SE Győr, a Pápai ELC csapatát is kiemelte. Utóbbi, mint körzetközpont szerepelt a tornán, a többiek pedig a különböző hazai és külföldi tehetségközpontokból, akadémiákról utaztak a rábaközi településre.
Varga László összességében elégedett a helyi fiatalok játékával. Úgy gondolja, hogy a CSSE utánpótlás focistái technikailag megfelelően képzettek. Annyi a különbség, hogy talán a nevesebb csapatokhoz erősebb fizikumú játékosokat válogattak. A Csornai Sportegyesület valahol a két módszer között van: a tömegesítés mellett ügyelnek a játékosok kiválasztására is. A szakember nem azt tartja fontosnak, hogy a Csorna versenyre keljen például a Ferencváros csapatával, hanem a saját utánpótlás képzést kell a lehető legszínvonalasabbra hozni. Szeretnének lehetőséget biztosítani azoknak a játékosoknak, akikben látják a tehetséget arra, hogy bekerüljön valamelyik akadémiára. – Mi az egyénben gondolkodunk, az egyént fejlesztjük és ha lesz olyan ambíciója és kitartása, hogy feljebb jusson, nekünk kötelességünk támogatni őt – fogalmazott a szakmai vezető. Nem akarunk versenyezni az akadémiákkal, hiszen tudjuk, hogy mi a helyünk és feladatunk Ha ezt mindenki betartja, a játékosok is elérhetik az álmaikat. (Fotók: Szabados Tibor)
A magyar labdarúgó-bajnokság harmadosztályának kétharmada profi futballista, vagyis elsősorban a focival foglalkoznak.
Többször is beszéltem róla, hogy városunkban szükség van egy ilyen rendezvényre, Beled és a Dél-Rábaköz legnagyobb kulturális és szórakoztató eseményére – mondta Major Jenő polgármester a 20.
A ma emberének történelmi felelőssége, egyben erkölcsi kötelessége, hogy megakadályozza a kommunizmus ismétlődését.
A trianoni békediktátum évfordulóján mindenki átérzi, mit jelent magyarnak lenni és a szívébe hasít a gondolat, hogy mit vesztett hazánk 105 évvel ezelőtt – mondta köszöntőjében Winkler Zsolt plébános a csornai trianoni emlékműnél.
Egy ember akkor lesz igazán sikeres, ha feltétel nélkül hiszi, hogy amit csinál, az jó, vagy rövid időn belül eredmény fog elérni.
– Idén is megszerveztük a családi napot, amit a tavalyihoz hasonlóan, a Múzeumi Világnaphoz kötöttünk.