A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében. A pedagógusok fontos feladatuknak tekintik, hogy időben felismerjék a gyermekek egyedi és kiemelkedő értékeit, valamint lehetőséget biztosítsanak számukra a kiteljesedéshez.
– Már első osztálytól fogva versenyeztetjük a gyerekeket, ezért figyeljük azokat a lehetőségeket, amelyek az életkori sajátosságaiknak megfelelnek – fogalmazott Megyesi Eszter Mária, majd megemlítette, hogy Kapuvár Térségi Általános Iskolában számtalan, nagy múltra visszatekintő versenyeket szerveznek. Az igazgatóhelyettes példaként említette a szavalóversenyeket, az angol nyelvi rejtvényfejtő versenyeket vagy a tavaszi szünet előtt megrendezésre kerülő „Ki mit tud?”-ot.
– Nagy öröm látni, hogy mennyi tehetséges kisgyerek tanul intézményünkben. Folyamatosan figyeljük az Oktatási Hivatal által meghirdetett tanulmányi versenyeket is, és lehetőség szerint minél több tantárgyból indítjuk a gyermekeinket, illetve a levelezős versenyek is egyre népszerűbbek intézményünkben. A pedagógus szerint sokan csak a jéghegy csúcsát látják, amikor a gyerekek fenn állnak a dobogón, és átveszik a csillogó aranyérmet meg az első helyezésért járó elismerést, mert a sikerek mögött rengeteg munka van. A hetekig, hónapokig tartó felkészülés sok szabadidőt és lemondást igényel.
Milyen hosszabb távú előnyei vannak a versenyeken való részvételnek? Pozitívan hat a diákok személyiségfejlődésére, elősegíti önismeretüket, növeli kreativitásukat és önfegyelmüket is. A megmérettetések olyan életszerű helyzeteket teremtenek, amelyekkel későbbi tanulmányaik során is találkozni fognak.
Valamennyi versenyen részt vevő gyermekre büszkén tekintenek a felkészítő pedagógusok, a nevelőtestület, valamint a tanulók szülei. Megyesi Eszter Mária név nélkül említette meg azt az idén érettségizett egykori tanítványát, aki rendre megnyerte a szavalóversenyeket, és idén a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny 60. Kárpát-medencei döntőjében az Anyanyelvápolók Szövetségének jutalmát és elismerését kiérdemelte. Ezzel csak azt szerette volna megerősíteni, hogy az általános iskolás korban teljesített versenyek és a kitartás hosszú távon befolyásolják a fiatalok tanuláshoz való hozzáállását.
Nélkülözhetetlen, pozitív érték ma a használható nyelvtudás:
A Kapuvár Térségi Általános Iskola első évfolyamában megkezdődik az idegennyelv-oktatás. Ez mindenképpen pluszelőnyt jelent a gyermekeknek a továbbtanulás során, sőt, a munkaerőpiacon is. A pedagógusok szerint minél előbb kezdi el valaki az idegen nyelvi tanulmányait, annál nagyobb az esélye arra, hogy magasabb szinten sajátítja el a nyelvet, illetve megismerkedhet az adott nyelv kultúrájával, az ott élő emberek szokásaival, és elfogadóbbá válik más kultúrák iránt. A Kapuvár Térségi Általános Iskolában angol és német nyelv közül választhatnak a gyerekek.

Diák Kincső kicsi kora óta lelkesen énekel, de Németh Fanni is korán, már az első osztályban elkezdte. A lányok örömmel előadják kedvenc számaikat családtagjaiknak, emellett a Metrum Zeneiskola zongora szakos növendékei. A kapuvári Széchenyiben a zeneiskola kihelyezett szolfézs óráin vesznek részt, és tagjai az iskolai énekkarnak is. Kincső és Fanni énektudását kiemelt aranyminősítéssel ismerték el a Barsi Ernő Népdaléneklési Verseny vármegyei fordulóján. A 4/c-be járó diákok nem tartják kizártnak, hogy később sem hagyják abba a sokoldalú zenei képzést.
Gosztola Lilien Gizella ötéves korában kedvelte meg a focit, másik szerelme pedig a futás lett. A győri Rába ETO U12-es utánpótláscsapatának tagjaként sok időt tölt edzésekkel. A 4/b osztályos tanuló hét közben szüleivel szokott futni otthonuk közelében, iskolájában pedig szerdánként foci szakkörön, ezenkívül a KSE pályán futó edzéseken szokott részt venni. Legutóbb az egyik helyi futóverseny 2 kilométeres szakaszán első helyezést ért el. Lilien jól szerepelt a Győrben megrendezett megyei döntőn, Gödöllőn pedig az 1500 méteres országos futóversenyen bekerült az első száz közé. A diáklány tudatosan irányítja jövőjét, mert nem szeretné elkótyavetyélni a vele született tehetségét.
Dömötör Máté elsős kora óta csupa ötös érdemjegyet szerzett matematikából. A fiú a Holenda Barnabás Regionális Matematika-Logika Verseny tavalyi megmérettetésén első lett, idén pedig a harmadik helyen végzett. Rendszeresen részt vesz a Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia matekÁSZ megmérettetésein, valamint a Tudásbajnokság tanulmányi verseny levelezős fordulóin és a külső helyszíneken megrendezett versenyein. A felkészülésben osztályfőnöke, Megyesi Eszter Mária segíti a 4/a osztályos tanulót. Máté másik kedvence az angol nyelv, de ilyen előzmények után nem nehéz kitalálni, hogy miként viszonyul a matematikához:– Jó tantárgy, szeretek matekozni. Különösebben nem nehéz – jegyezte meg.
Tarr Lizettnek nem okoz különösebb nehézséget a Gerencsér Éva nyelvtan-helyesírási verseny, ahol rendre jó helyezéseket ér el. A 4/A osztályba járó diáklány jó barátságot ápol a könyvekkel; szinte valamennyit egyformán szereti. Ha mégis döntenie kellene, akkor a gyerekekről és az állatvilágról szóló történeteket olvasná legszívesebben, a több mint százoldalas regényeket pedig mindössze két nap alatt befejezi. – Otthon egyfolytában olvasok – tette hozzá.Mindemellett a testmozgás a másik kedvelt elfoglaltsága: csapatával részt vett a vármegyei futóversenyen, amelyen egyéniben a 37. helyet szerezte meg, a Széchenyi-kupán viszont harmadik helyezést ért el.
Beküldés dátuma: 2026. 05. 18.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.
A beledi városvezetés kiemelt figyelmet fordít az intézményeire
2026. április 23-án tartotta legutóbbi testületi ülését a beledi önkormányzat. Major Jenő a napirendi pontok tárgyalása előtt beszélt a városban megkezdett, és jelenleg is zajló legfontosabb beruházásokról.
Megelevenedett a múlt a Várárokban: sikert aratott a Kapu Vára Nap
Rendhagyó időutazáson vehettek részt mindazok, akik a hétvégén kilátogattak a kapuvári Várárokba.
Majális és tavaszköszötő a kapuvári várároknál
A Rábaköz számtalan településén, így Kapuváron is, a május 1-je előtti napon állították fel a májusfát.
Ünnepi fények között búcsúztak a ballagó diákok Csornán
Meghitt hangulatban búcsúztak a végzős diákok Csornán, ahol idén is megrendezték a középfokú intézmények hagyományos, lampionos ballagását.