Idén márciusban kezdte meg együttműködését a beledi, valamint a kapuvári általános iskola a „Köznevelés az iskolában” projekt partnerség és hálózatosodás modulja keretében. Mottóul a következőt választották: Iskola a közös ügyünk.
Győrben partnerség munkacsoportok jöttek létre, ami azt jelenti, hogy tankerületenként két lelkes pedagógus vett részt a találkozón. Hazatérve létrehozták a helyi munkacsoportokat, melyekhez olyan civilek, szülők csatlakoztak, akik azonosulni tudtak céljaikkal. A beledi és a kapuvári kisebb munkacsoportok közösen dolgozták ki a forgatókönyvet, mely alapján folytatták tevékenységüket.
A „Bele–Kap tavaszi őrület” fantázianév a két település elnevezését tükrözi. A programok, bevonva a családokat, a szabadidő hasznos eltöltésére tesznek javaslatokat a gyerekeknek – mesélte Barabás Zsuzsa.
A belediek örömmel vették át a kapuváriak március végén, április elején tartott „tojáshét” ötletét. A gyerekek tyúkanyó módjára óvták és védték a tarisznyában lógó, a szülőkkel előzőleg kidíszített főtt tojásokat. Az érdekes akció üzenete, hogy vigyázzanak egymásra, ha lehet, szünetben se lökdösődjenek – tudtuk meg a beledi pedagógustól. A facebookos csoporthoz beledi és kapuvári szülők és diákok csatlakoztak, akik az üzenőfalon oszthatják meg közös élményeiket és a várható eseményeket. Kihívásnak szánták azt a család témában indított pályázatot, melyre irodalmi, képzőművészeti, fényképészeti alkotással nevezhettek be a résztvevők, akik újabb három személyt invitáltak a programban való részvételre. A Beled Jövőjéért Egyesület a „Tavaszi szél” fesztivál keretében hirdette meg rajpályázatát, melyre szép és tanulságos alkotások érkeztek. Az érdeklődők kiállításon nézhették meg a gyerekek műveit. A szülők az alkotás folyamatában és az eredményhirdetésen is részt vehettek. A projektsorozat utolsó elemeként családi napot tartottak, melyre az alsó tagozatos nebulókat és szüleiket várták. Az anyukák, apukák és csemetéik közösen versenyeztek.
A március végétől kezdődő rövid projektidőszak alatt hat programelemet hajtottak végre a kapuvári iskolások. A húsvét előtti felkészülésben segítségükre voltak a szülők is. Jó kapcsolatot ápolnak a kapuvári nyugdíjas klubbal, az íjászokkal és a fúvószenekarral. A felnőtt segítők közé tartoznak még a szülői munkaközösség aktív tagjai. A kapuvári iskolások „Családomban minden jóra fordul” címmel neveztek be a beledi „Tavaszi szél” fesztivál alkalmából meghirdetett rajzpályázatra. A rajzok nagyon „beszédesek” voltak, mert a gyerekek alkotás közben dolgozzák fel az őket ért kisebb-nagyobb traumákat – fogalmazott Bódainé Erdélyi Erika. A hagyományos költészet napi ünnepségen a kicsiktől a nyugdíjas nagyszülőkig, osztályonként egy-két tanuló révén valamennyi korosztály képviseltette magát a versmondásban. Igazi kuriózumnak számított a rendezvényre létrehozott alkalmi zenekar, melyet a szülők, a pedagógusok és egyéb civil szervezetek képviselői alkották.
A kapuvári pedagógus elmondta: Interaktív színházukban az egyik győri társulat volt a segítségükre, mozgósítva a diáksereget. A tanulók konfliktusokkal teli iskolai és családi szituációkat elevenítettek fel, mely remélhetőleg hasznos segítségükre lesz, ha hasonló helyzetbe kerülnek. Az édesanyák és a nagymamák köszöntése minden évben színvonalas és bensőséges ünnepség keretében zajlik a Széchenyi iskola aulájában. Bognár Anita védőnő a családokban előforduló generációs problémákról, Varga András rendőr hadnagy pedig a családon belüli bántalmazásról tartott előadást.
A projekt elején a szervezők szinte csak tapogatóztak, mert ki kellett találniuk a beledi és a kapuvári iskolai közösség összehangolását. Azontúl, hogy a két település pedagógusa kiválóan együttműködött, ötleteket is adtak egymásnak, ezen keresztül pedig a két iskolának. A tanárok szerint a projekt arra is jó, hogy az intézmények egyre nyitottabbá váljanak a szülők és a civil közösségek felé. A szülők eddig is a rendelkezésükre álltak, de legtöbbször csak passzív résztvevőként vonták be magukat az iskolai életbe. A mostani kezdeményezés viszont aktív közreműködést igényelt tőlük az iskolai programok lebonyolításában. Tanulságként levonható: Egyedül az ember nem sok mindenre képes, de segítőkkel szép eredmények születhetnek.
Beküldés dátuma: 2015. 06. 09.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.