A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat. 2019-ben azzal a céllal indult a kezdeményezés, hogy műsoraikat belföldi és külföldi csoportok színesítsék.
Hetedik alkalommal rendezték meg „A Pántlika Táncegyüttes és vendégei” elnevezésű színes zenés-táncos bemutatót. Az elmúlt években huszonegy tánc- és népzenei együttes fogadta el a csornai pántlikások meghívását. Idén ismét a sárvári nemzetközi fesztiválról érkezett egy külföldi csoport: Londonból a Northfields Morris csapata. A Barocco tánccsoport Győrből jött át Csornára, és rajtuk kívül még az agyagosszergényi Kiss István Néptáncegyüttes táncosai is felléptek.

Az idei esztendőben nemcsak a vendégek voltak újak, mert a rendezvény helyszíne is megváltozott. A premontrei park felújítása miatt olyan helyszínt kerestek, amely alkalmas a zenés-táncos program lebonyolítására. Tavasz óta figyelemmel kísérték a tánciskola épülete előtti területrendezést, útfelújítást, és mire körvonalazódott a végeredmény, a szervezőkben felmerült az ötlet: az egykori ifjúsági ház előtti tér, illetve parkoló alkalmas lehet a szabadtéri rendezvény megvalósítására. Az önkormányzat és a kivitelező cég is megadta számukra az engedélyt, így az augusztus 20-i ünnepség előestéjén autók helyett zene és tánc töltötte meg a Lengyel Sándor Művészetek Háza környékét.
Igazi ünnep ez az esemény, mely a néptáncot, a hagyományokat , valamint a közönség erejét élteti – fogalmazott dr. Bónáné dr. Németh Katalin. – A néptánc múltunk élő nyelve, minden dallam, minden lépés egy-egy történetet mesél el. A munkáról és a pihenésről, az örömről és a bánatról, a szerelemről, valamint a barátságról, vagyis magáról az életről. Minden mozdulat egy darabka örökség. Hagyományaink arra köteleznek minket, hogy ezt az örökséget éltessük, és továbbadjuk a következő nemzedékek számára – tette hozzá Csorna polgármestere, aki megköszönte a Pántlika Néptáncegyüttes tagjainak, segítőinek, valamint az intézmény vezetőjének, Lengyel Ágnesnek, hogy munkájukkal és lelkesedésükkel megőrzik hagyományainkat és gondoskodnak a néptánc továbbadásáról. A rendezvény lebonyolítását Csorna Város Önkormányzata, a városi Civil Alap, valamint a Csoóri Sándor Alap támogatta.
Beküldés dátuma: 2025. 09. 08.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.