Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
Az óvodába az alapító okiratban meghatározott maximális létszámmal, vagyis 118 fővel indultak. Az iskolában szintén gyarapodott a tanulók létszáma, így a gimnáziummal együtt 950 gyermek jár teljes intézményegységbe. A közel ezer fő azt jelenti, hogy sok, legalább 85 pedagógus dolgozik náluk, beleértve a főállású, a részmunkaidős és az óraadó kollégákat is. Megoldott a szakos ellátás, tehát minden egyes területen megfelelő végzettséggel rendelkező szakember foglalkozik a gyerekekkel. Külön öröm, hogy biztosított az utánpótlás, mert az óvodában, az általános iskolában és a gimnáziumban is előfordul gyakornoki státuszban foglalkoztatott pályakezdő pedagógus.
Hogy zökkenőmentesen induljon a 2025/82026-os év, a tantárgyfelosztás, csoportbeosztás tervezése már az előző nevelési-oktatás év végén megkezdődött – mondta Biró Péter. A főigazgató szerint az infrastruktúrával sincsenek gondok: termeik rendben vannak és minden eszköz biztosított a kezdéshez. Nemrég adták át a teljesen felújított udvart az óvodában, ahol csoportszobával bővültek és eszközfejlesztés is történt. Az ellátottság olyan színvonalú, mely bőven meghaladja a törvényben foglalt előírásokat, alapfeltételeket, tehát ilyen szempontból is garantált a minőségi nevelés. Az iskolában érintőképernyős interaktív panellel dolgozhatnak minden tanteremben, és sok helyre új bútorokat szereztek be.
A pedagógusok augusztus 21-én munkába álltak. A hagyományok szerint közös nevelőtestületi kirándulással indították az adott tanévet. Idén egy buszos kirándulás keretében Pozsonyba látogattak, ahol részt vettek egy magyar nyelven celebrált szentmisén. A kapucinus templom után városnézésre indultak. Megtartották az értekezleteket, majd az osztályfőnökök, osztályfőnök-helyettesek a gyermekek fogadásához előkészítették a tantermeket. A páratlan évfolyamba járók, illetve a másodikosok rendszeres vízhez szoktatáson, illetve úszásoktatáson vesznek részt, ezért jól előre meg kell tervezni a tanuszodai látogatásokat is.
Biró Péter néhány gyakorlati információt is megosztott a Rábaközi Médiacentrum nézőivel, olvasóival: 2025/2026 első féléve 2026. január 23-án zárul. Könnyebbség a pedagógusoknak, hogy a rendelet szerint az általános iskolában és a gimnáziumban egységesen hat tanítás nélküli munkanapot adhat ki az igazgató. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a tanév végén fel fogják mérni az elsősök olvasási készségét. A mobiltelefonok használatával kapcsolatban a tavaly érvényben lévő eljárásrendet folytatják. Elsőtől a hatodik osztályig a készülékeket összeszedik a pedagógusok a nap elején, majd hazamenetelkor visszaadják azokat. A nagyobbak a kamerákkal megfigyelt folyosókon lévő, saját kulcsos, fémből készült trezorba helyezik el a mobilokat és órák végén kivehetik onnan. A döntés abszolút jónak bizonyult: a szünetekben többet beszélgetnek a gyerekek és egymással játszanak.
Beküldés dátuma: 2025. 09. 08.A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.
Csorna felkerült a „teketérképre”: a sportág ismét hírnevet hozhat a településnek, ahol nívós nemzetközi rangadókat, színes programokat rendeznek a jövőben, de hétköznapi edzéseknek, baráti mérkőzéseknek is helyet fog adni.