Németh László észrevétele nyomán megkerestük a beruházási és városfejlesztési osztály vezetőjét, akitől megtudtuk, hogy a csornai polgármesteri hivatal munkatársai várják a sok gondra megoldást nyújtó pályázat kedvező elbírálását, addig viszont sürgősen meg kellett oldani a Toldi utcai problémát. A nagyobb esőzések időszakában több bejelentést kapott a városháza a Vilmos park környékén élőktől, akik arra panaszkodtak, hogy

megtelt a tározó, de a pálmajori árok mentén lévő földek is eláztak. A szakemberek szintén azt tapasztalták, hogy a belvíz a tavasszal indított Toldi utcai komoly felújítást is veszélyezteti, ezért pótmunka keretében láttak neki az átereszrendszer kiépítésének. A beruházási osztály vezetője a Toldi utcai lakosok panaszára így válaszolt: Azt senki sem vitatja, hogy jobb lett volna meghagyni a fákat, de a zárt rendszerű elvezetéshez nem volt elegendő forrás, ezért döntöttek a kisebb nagyságrendű rendezés mellett, melyet az útfelújítási projektből megmaradt támogatási pénzből finanszíroznak. A munka befejezése augusztus végén várható. A lakosságtól csak azt kérik, hogy a kapubejárókkal ne temessék be az árkokat.
Szeptemberben akarják benyújtani azt a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett 111 millió forintos pályázatot, melyen jelenleg is dolgoznak a hivatal munkatársai. Amennyiben megérkezik a vízgazdálkodási tanács szakbizottságának támogatása, a tanulmányrajzzal együtt adhatják be a terveket. A 85-ös út mellé letelepült nagy kereskedelmi létesítmények befogadójának is szánt Vilmos parki záportározó és a Szeder utcai csomópont közötti szakaszon nyílt földárkot, a tónál pedig vízszintszabályozó zsiliprendszert építenek, mely a felesleges vizet leengedi. Ugyancsak a pályázat része a Toldi utca utolsó házától induló, külterületi szakaszon lévő Vilmos-árok rendbetétele, mely hozzá lenne kötve a volt laktanya rendszeréhez, és onnan a Kapuvár-bősárkányi főgyűjtőig vezető pálmajori csatornába torkollna. Utóbbiba folyna az átmosatásra váró Táncsics utcai zárt hálózatban felgyülemlett víz is, mely viszont a nemrég működőképessé alakított Kismartoni utcai rendszer csapadékát fogadná. A projekt további belterületeket érint: a Jázmin úttól egészen a Kismartoni útig nyílt, burkolt árkot építenek, melynek lejtését úgy képezik ki, hogy a Zrínyi utcába engednék a vizet. Itt több méteren át megint nyílt, burkolt árkot hoznak létre, azon túl pedig zárt csapadékvíz-rendszert terveznek. Ehhez viszont át kell vágni a Táncsics Mihály utca burkolatát, hogy elérjék az ottani ugyancsak zárt elvezetőt, melyből a pálmajori befogadóba kerül a víz. Pozitív döntés jövő februárban várható, majd a két hónapot igénybe vevő közbeszerzési eljárás után, 2012 áprilisában kezdődne a munka, s egy esztendő múlva át is adnák a beruházást. A 85 százalékos támogatást nyújtó projekthez közel 17 millió forint önrész kell. A kedvező elbírálást megnehezítheti, hogy Csorna nem belvíz által veszélyeztetett településként van nyilvántartva, de ennek ellenére magas a talajvíz.
Beküldés dátuma: 2011. 09. 07.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
-
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
-
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
-
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.