Beledben éles volt a polgármesterjelöltek választási küzdelme, ezért minden megnyilvánulás vagy róluk szóló híradás érzékenyen érintette az indulók esélyeit. Major Jenőt az egyik online felület kördiagramos ábrázolásán – szándékosan vagy véletlenül –, de vörös színnel jelölték.
2014. október 20-án vette át hivatalát Major Jenő, Beled új polgármestere. A városvezetőnek önhibáján kívül akadt gondja a médiával, már a választások idején. Nemtetszésének nyíltan hangot adott, mert tévesen állították be az MSZP jelöltjének. Csak gondolja, hogy esetleg a párt a két induló polgármesterjelölt közül inkább őt támogatta volna, de sosem tárgyalt velük, ezért nem is volt a jelöltjük. Major Jenő meglepetten vette tudomásul, hogy a megyei napilap médiaportálja Csorna és Kapuvár jelöltjeit következetesen mutatta be, míg Beleddel kapcsolatban nem voltak ennyire precízek: A Fidesz-KDNP színeiben indult vetélytársa eredményeit kékkel, az övét pedig vörös színnel ábrázolták.
– Mióta az eszemet tudom, független vagyok – mondta a beledi polgármester, aki nem jobb- és baloldalban gondolkodik, viszont születése óta keresztény elveket vall. Családja, valamint felesége rokonai is aktív vallásgyakorlók, ezért tévesen hintették el róla, hogy valamelyik párthoz tartozik. Major Jenő sajnálja, hogy a média szenzációhajhászása odáig vezetett, hogy nyilvánosan kell tisztáznia hovatartozását. Továbbra sem kérdés, hogy Beledért fog dolgozni, amit a képviselőkkel folytatott négyszemközti beszélgetésben már megvilágított.
– Nem itt lennék hat képviselői ciklusom után (a hetedikben polgármesterként), ha nem a településért dolgoztam volna. Szerencsére a választóknak ezt nem kell megmagyarázni, mert világosan látják – tette hozzá a beledi városvezető, aki reméli, hogy végérvényesen tisztázta a személye körül kialakult hangulatkeltést.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.