Évek óta igazi csapatjátéknak lehetünk szemtanúi Beledben – jegyezte meg Hutflesz Mihály, a Leader Vidékfejlesztési Egyesület alelnöke. A város közösségét olyan polgármester fogja össze, aki kiváló érzékkel menedzseli a települést, ezért a határain túlról is idevonzza a látogatók özönét.
Váltakozó intenzitás mellett, kisebb és nagyobb pünkösdi vásárokat rendeztek Beledben az elmúlt tíz esztendő leforgása alatt. Idén nagy érdeklődésre tartott számot fesztivál, melynek már a megnyitójára sok
vendég érkezett. A település polgármestere latolgatta a lehetőségeket: Talán a jó idő miatt gyűlt össze a nagy tömeg, de az is lehet, hogy a rendezvényre már előre számítanak az emberek.
– Örömmel vettük tudomásul, hogy a korábbinál több kiállító érkezett, és egyre szebb számban a belediek.
A vásár kezdetét jelképező nemzeti színű szalag átvágásában Tompáné Balogh Mária polgármester mellett Kóczán Zoltán, a megyei közgyűlés alelnöke közreműködött. A vásár minden egyes alkalommal tartogat valamilyen különleges meglepetést. Az elmúlt években a helyi kézimunka szakkör tagjain kívül amatőr festők mutatták be műveiket, idén pedig babakiállítás színesíti a programokat. A fesztivál másnapján a főzőcskét igazi vásári forgatag követte, vasárnap pedig ökumenikus istentiszteletre várták a híveket. Idén Risavi Ernő kultúraközvetítő szerepéért kapott városi kitüntetést a rendezvény alkalmával.
az erdélyi delegáció tagjai nem a csíksomlyói búcsú elől jöttek hazánkba, hanem azért, hogy együtt tölthessék ezt a néhány napot az anyaországi barátaikkal.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő parlamenti elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ezért köszöntőjét Molnár Rita, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat tagja olvasta fel. A képviselő gratulált a beledieknek, és külön a polgármesternek a több mint egy évtizedet megélt pünkösdi fesztivál megrendezéséért. A háromnapos kavalkád önfeledt szórakozást kínál a helyieknek és az ide érkező vendégeknek. Gyopáros Alpár a következőt kívánta a szervezőknek: Minél többen értesüljenek arról, hogy a Dél-Rábaköz központjában milyen vendégszerető, életvidám emberek élnek, akik jövőre is várják a vendégsereget.
A vidéki emberek hagyományaink igazi őrzői és továbbéltetői. Beledben figyelemre méltó módon ötvözik a világi tradíciókat és az egyházi szakralitást, ami a gazdaság egyik motorjaként eredményeket is hoz a településnek és környékének – jegyezte meg Hutflesz Mihály, a Rábaköz Leader Vidékfejlesztési Egyesület alelnöke.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.