nagyon
akarták, már 125 kilogrammnál jártunk... Tényleg szépen csillognak az érmek és a serlegek. Kameránk ráközelített egy oldalt álldogáló, tornafelszerelésben várakozó fiatal hölgyre: róla aztán végképp nem gondoltam volna, hogy versenyezni fog. A póló ujja ugyan takarta felsőkarját, de egyáltalán nem látszott kigyúrt izmúnak. A csuklóvédő és speciális öv talán segít. Határozott, férfias vezényszóra hajtotta végre a gyakorlatot, ahogy kell, a szabályok szerint. A következő jelölt már markánsabbnak tűnt, a feladat után nála is világított a három sárga lámpa.
András, a húsz éve alakult Magyar Erőemelő Szövetség elnöke elmondta, hogy osztrák versenybíró felügyeli a beledi küzdelmet, melyre a környező európai országok is odafigyelnek. Az előzetes nevezések alapján kb. 200 igazolt versenyző vett részt a magyar bajnokságon. Már a rangadó megkezdése előtt serénykedtek a versenyzők és segítőik, hiszen pontosan kell beállítani a padok villamagasságát. Hogy a fekvenyomó
szakágról többet is megtudjunk, az elnök kijelentette: közel 36-an jutottak el a világbajnoki címig, és ráadásul a gyengébbik nem képviselői teljesítenek jobban. Rónaszéki András szerint el lehet azon gondolkodni, hogy miért ilyen jók a magyarok a fekvenyomásban, de konkrét választ nem tud rá adni. Eddig kilenc női és tíz férfi súlycsoportban indították a résztvevőket, de január 1-jétől nagy változást lesz a sportágban: a Magyar Olimpiai Bizottság kritériumainak megfelelően mindkét súlycsoportot csökkenteni fogják két-két kategóriával, azért, hogy 2020 környékén indulhassanak az olimpián. A sportág berkein belül jövőre a 44.évét kezdő elnök úgy véli, ha netán ez sikerül, akkor
óriási médiaérdeklődést fog kiváltani a műfaj, az eredményekről pedig a versenyzők fognak gondoskodni.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.