Július végére befejeződött a búza betakarítása a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tangazdaságában, ahol összesen 92-95 hektáron folyik a gazdálkodás.
A csornai Csukásban elsősorban kalászos és ipari növények termesztésével foglalkoznak. A Rábaközi Médiacentrum ottjártakor 4-5 hektár volt már csak hátra az őszi búzából, mely 26 hektár területet foglal el. Őszi árpából 16,5 hektárt ültettek, mely 7 tonnás átlagtermést hozott az idén. Jakab Zoltán elégedett a betakarított termény minőségével. 2025-ben 10 hektár napraforgó vetésterülettel is foglalkoznak, ezenkívül 40 hektár kukoricát ültettek. Utóbbiból 28 kísérleti fajtasort telepítettek.
A tangazdaság vezetője még a kombájnban ült, amikor elkezdte számolni, hogy mekkora búzatermésre számíthatnak az idei esztendőben. Akkor hektáronként 8 - 9 tonnára becsülte a mennyiséget. – A termésátlagot befolyásolta a hektikus időjárás. A betakarítás utolsó fázisában mérhető 37 fok körüli tartós meleg nem tett jót a gabonának. A hirtelen érkező csapadék viszont a még lábon álló gabonát lúgosabb kémhatásúvá alakította, ezért ennek a minősége nem lesz teljesen ideális a szakember feltételezése szerint. Gazdatársai is hasonló kedvezőtlen változásról számoltak be neki, de a termés mennyisége valamennyire kompenzálni fogja a gabona beltartalmi tulajdonságait.
Jakab Zoltán a kukoricaterméssel kapcsolatban megjegyezte: Rábaköz-szerte látni fejlődésében elmaradt kukoricaültetvényeket, de vannak ígéretesebbek. Összességében 8-10 tonna/hektár termésátlagra számítanak. Véleménye szerint a júliusi 60-70 mm-es eső az utolsó előtti pillanatban érkezett a növényzet számára, de az időjáráson kívül nagyban befolyásolja a termőtalaj milyensége.
A Csukás tangazdaságának nincs lehetősége a gabona tárolásra, de Jakab Zoltán szerint nem is lenne sok értelme. Az őszi takarmányárpát egy sertéskombinát számára állítják elő, a nemrég learatott búzát pedig egy magyarkeresztúri cégnek szállítják. Erő- és munkagépeiket a diákok bevonásával készítik fel a következő szezonra. A Csukásban tanuló fiatalok közül többen az otthoni családi gazdaságban is tevékenykednek, ezért számukra már szinte rutinszerű feladatnak tűnik, amit a tangazdaságban látnak és tanulnak. – A tangazdaság vezetője úgy tapasztalta, hogy akit érdekel a mezőgazdaság és akar is vele foglalkozni, odateszi magát és teljes értékű munkát végez.
A fertőszentmiklósi Orbán Balázs a harmadik évét tölti a Csukásban, és idén vett részt először nyári gyakorlaton. Feladata, hogy tanári felügyelet mellett behordja a learatott őszi búzát. A fiatalnak nem okoz gondot a bejárás, és azért is választotta a Csukást, mert sok jót hallott a csornai iskoláról. A mezőgazdasági gépésztechnikusnak készülő diák családja 30 hektáron gazdálkodik, ezenkívül béraratást vállalnak nyaranta. Az iskolában elhangzottaknak nagy hasznát veszi az otthon végzett munkában. Mire ötödik évfolyamos lesz, már valamennyi munkagéppel meg fog ismerkedni, az érettségit és a technikusi vizsgát követő továbbtanulást pedig még bőven van ideje átgondolni.
Korszerű képzés a Csukásban
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.