Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Nemzeti összefogás a rászorulók érdekében

Ahol egész kenyér kerül az asztalra, az a család biztosan megdolgozott érte – tartja a magyar szokásrend. – Adja Isten, hogy a jövőben is hasonló módon összefogjunk – mondta Németh Gergely a „Sok millió búzaszem - Egy nemzet” elnevezésű megyei búzagyűjtő napon.

Öt évvel ezelőtt pécsi kezdeményezésre indult a Magyarok Kenyere program hazánkban, mely a nemzet összefogását jelképezi. Az összeadott búzából őrlés után elkészül a kenyér, amit augusztus 20-a után juttattak el a rászorulókhoz.
– Böjte Ferenc által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványt és a segítőházakat is lehet támogatni – mondta Simon Róbert Balázs. Eljut az adomány a Kárpát medencei Nagydobrony településre, a református egyházak által fenntartott intézményekbe. Ha van igazán rászoruló része a Nemzet-testnek, akkor az Kárpátalja, az ott élő magyarság. Az országgyűlési képviselő megköszönte a magánszemélyeknek, a gazdálkodóknak és a termelőknek a felajánlásokat. – Éljenek a magyar gazdák, és legyen jó termés ebben az esztendőben is.
A csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola másodszor adott otthont a Magyar Kenyere helyi rendezvényének. Évről évre egyre több gazda, illetve vállalkozó csatlakozik a felhíváshoz, ennek megfelelően a begyűjtött búza mennyisége is növekszik – jegyezte meg Perlaki Sándor. Az oktatásban az utóbbi időszakban egyre gyakrabban hallani a „jó gyakorlat” fogalmát, mely innovatív módszert, cselekvést és eszközhasználatot jelent. Az iskolaigazgató szerint a karitatív tevékenység is lehet olyan „jó gyakorlat”, amelyet érdemes átadni. – Az oktató-nevelő munka egyik formája a példamutatás. A felajánlást tett gazdálkodók példát mutatnak gyermekeiknek, társaiknak és tanulóinknak.
A tavalyi évet megduplázva, az idén összegyűjtött búza meghaladja a tíz tonnát. Nagyon szépen köszönöm a kis és közepes termelőknek, a nagyvállalkozóknak, valamint a feldolgozóknak a felajánlásokat. Cselekedetükkel nemzeti összefogásról tesznek tanúbizonyságot – fogalmazott Németh Gergely, az agárgazdasági kamara megyei elnöke. – Ezzel nem lesz az vége akciónknak, hisz Árpád-házi Szent Erzsébet napján, novemberben a megmaradt lisztet szintén szeretnénk szétosztani megyénk rászorulóinak.

Beküldés dátuma: 2015. 08. 25.

Kapcsolódó hírek

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play