Teljes hosszában megújult Csorna város szívének egyik legfontosabb útja, az Erzsébet királyné utca. Az Európai Unió támogatásával és a magyar állam társfinanszírozásával megvalósuló beruházás befejezésének végső határideje 2025. december 31.
Ünnepélyes keretek közt adták át Csornán a felújított Erzsébet királyné utcát. A több mint 500 millió forint támogatásból megvalósuló projekt magában foglalja az új útburkolatot, továbbá a régi parkolók felújítását és új parkolók kialakítását. Korszerűsítették a közlekedési infrastruktúrát, átépítették a csomópontokat, megújultak a járdák, és rendezettebb zöld területeket hoztak létre az érintett utca mentén.
Gyopáros Alpár szerint az elmúlt években megszokhatták a csornaiak, hogy egyre komolyabb fejlesztéseket adnak át az itt élők legnagyobb örömére. Szívből gratulált az Erzsébet királyné utcai fejlesztéshez, majd arról biztosította a város vezetését, hogy a kormányzat a jövőben is minden ilyen beruházás mellé fog állni.

– Nem lehet alábecsülni, de túlbecsülni sem az Európai Unióból finanszírozott forrásokat. Ennek okán talán a legjobb felsorolni a hasonló közlekedési és tisztán hazai költségvetési forrásból megvalósuló beruházásokat, mint például az M85-ös gyorsforgalmi út megépítését Győrtől Sopronig, illetve az M86-os gyorsforgalmi utat Csornától Szombathelyig. A falusi útalap keretében az elmúlt öt évben több mint 150 kilométernyi, 4-es és 5-ös számjegyű utat újítottunk fel csak a Rábaközben – fogalmazott az országgyűlési képviselő.
Szintén jó példa Csorna városa, ahol az elmúlt években – dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester vezetésével – 34 utcát újítottak fel. Ezek a több mint 610 millió forintba kerülő beruházások részben önkormányzati forrásból, részben pedig kormányzati támogatással valósultak meg. Gyopáros Alpár köszöntője végén arra kérte a csornaiakat és az erre közlekedőket, hogy sajátjukként vigyázzanak a felújított utcára és annak környezetére.
Csorna egyik legfontosabb beruházása a régebben csak „nagy utca”-ként emlegetett Erzsébet királyné út korszerűsítése – jegyezte meg dr. Bónáné dr. Németh Katalin. A település talán legnagyobb forgalmát bonyolító út mentén számtalan olyan kereskedelmi egység és szolgáltatás működik, amelyek miatt még sürgetőbb volt a felújítás. A polgármester megköszönte a csornaiak több mint egy évig tartó türelmét, majd hangsúlyozta, hogy milyen sokan vettek részt a projekt sikeres előkészítésében és megvalósításában. A szakemberek, a cégek, a hatóságok áldozatos munkája nélkül nem készülhetett volna el a beruházás.
A közlekedési rend fenntartása érdekében 2026. január elsejével fog visszaállni a korábbi fizetős rendszer, tehát addig ingyenesen használhatják a csornaiak a felújított parkolókat, a 35 újonnan kialakított parkoló pedig a jövőben is ingyenes marad – tájékoztatott dr. Bónáné dr. Németh Katalin.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.