A legtöbben nem gondolnak arra, hogy a megfelelő háztartási gép kiválasztásával mennyi energiát tudnak spórolni. A kicsit drágább készülékkel a használat során rengeteg áramot meg lehet takarítani – mondta Kováts Attila. A világítástechnikai szaküzlet tulajdonosa arra is felhívta a figyelmet, hogy a mosógépek vásárlásakor a felhasznált víz mennyiségét is szem előtt kell tartani. A hűtőszekrény fagyasztó része pedig minél nagyobb, annál több áramot fogyaszt. A szakember azt ajánlotta, hogy az előbbi berendezés energiaosztály szerinti besorolása legalább “A”-s fokozatú legyen, de még jobb az “A++”-os. Az első “+” jel 20 százalék nyereséget jelent, és ha ehhez még egy plusz járul, akkor az előbbi energiamegtakarításhoz újabb 25 százalék adódik. A háztartási gépek mára nagyjából elérték azt a szintet, amit az ilyen berendezésektől elvárhat az ember, ezért a gyártók az energiaigényük csökkentésével próbálják vonzóbbá tenni az újabb szériákat. A régebbi mosogatógépek (esetünkben ez kb. öt évvel ezelőtti állapotot jelent) akár 16 liter vizet is elpatyakoltak egy-egy menetben, a legújabb pedig már 6 literrel is beéri. Ugyanez a helyzet a mosógépeknél: a korábbiaknak 62 liter kellett, a mostani gépek viszont 46 liter vízzel is tisztára mosnak.
– A legtöbb családban még mindig a hagyományos izzót tekintik a megfelelő fényforrásnak – magyarázta a műszaki kereskedő. A volfrámszálas égők azonkívül, hogy egyetlen fillért sem takarítanak meg a használójuknak, még a környezetre is károsak, ezért fokozatosan megszűnik a gyártásuk. Helyükre a halogén izzók lépnek, de Kováts Attila e típusokról sem vélekedett sokkal jobban: fogyasztásuk alig kisebb, élettartamuk sem különösen hosszabb, csak jóval többe kerülnek. Az energiatakarékos kompakt fénycsövekbe érdemes beruházni, mert ötszáztól kétezer forintig terjed az áruk. Továbbá ezeket is besorolták különböző típusú energiaosztályokba, valamint az áru dobozán feltüntetik a fényleadás értékét, az üzemórát, és azt, hogy hány watt a fogyasztása. Például egy 20 W-os fénycsőnek akár 1350 lumen is lehet a fényleadása, tehát több világosságot ad, mint a hagyományos 100-as izzó. Az energiatakarékos világítóberendezésnek időre van szüksége, hogy elérje a maximális teljesítményt, ezért nem használ neki, ha két percen belül lekapcsolják. A régi E-14-es és E-27-es foglalatú csillárokba is be lehet csavarni a modern égőket. Aki szeretne megszabadulni kimustrált izzóitól, az vigye nyugodtan a csornai Roni műszaki boltba (Erzsébet királyné út 11.), mert ott összegyűjtik a régi fényforrásokat, hogy aztán szakszerű kezek által fejezzék be pályafutásukat.
Kováts Attila ezután rátért a világítóeszközök élettartamára. A hagyományos izzó mindössze 1000 órára van kalkulálva, mely kb.napi 2,7 óra használat mellett, egy esztendei működést jelent. A halogén izzók ebből a szempontból nem nagyon térnek el volfrámszálas társaiktól. Az energiatakarékos kompakt csöveket az előbbi alapszámokat figyelembe véve 5, de akár 10 ezer óráig is szavatolják. Az meg már a vásárlón múlik, hogy meleg fehér (sárgás), nappali fehér (hófehér)vagy hideg fehér (kékes) fényben szeretné tölteni napjait. A szakértő elárulta, hogy az ügyfelek többsége az elsőt választja. A csúcsot viszont a LED-es izzók képviselik, mert esetükben már 50 ezer üzemóráról beszélünk, így ötven évig is hű társai lehetnek az embernek. Mivel a puding próbája az evés, már csak meg kell érni azt a cirka fél évszázadnyi időt.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 29.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.