A beledi óvoda dolgozónak elsődleges célja, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az intézményben és örömmel vegyenek részt az óvoda mindennapi életében. Szeretnék, hogy zökkenőmentes legyen a befogadási időszak a legkisebbeknek, akik a sok közösségépítő játéknak köszönhetően felszabadultan érkeznek minden reggel a csoportszobákba.
Tóthné Tóth Szilvia elmondta, hogy teljeskörűen megújult az óvodaépület. A gyerekek, a szülők és az intézmény dolgozói egyaránt örülnek, hogy megszépült óvoda folyosója is. A felújítás magában foglalta a villanyszerelési munkálatokat, a burkolat teljes cseréjét, az álmennyezet kialakítását, a csoportszobák festését, az ajtók és a radiátorok mázolását.
Beleden négy vegyes életkorú óvodai csoporttal indult a 2024/2025-ös nevelési év. A beszoktatási időszakban is sokat jelent a kicsiknek, hogy a testvérek, a rokonok egy csoportba kerülhetnek, sőt még a barátok is együtt lehetnek nap közben. A legkönnyebben ez az időszak a bölcsődébe járó gyerekeknek, mert minden ismerős számukra és az összeszokott kis közösség tagjai az óvónőkkel is gyakran találkoztak. A zökkenőmentes beszoktatásban számítanak a szülők támogató közreműködésére is. A kicsiknek teret és időt adnak, hogy érzelmileg biztonságban érezzék magukat.
Jelenleg több mint kilencven kisgyermek jár az intézménybe: huszonhét nagycsoportos, huszonnyolc középsős és harminchét kiscsoportos. Az igazgató a legkisebbekről is beszélt. Elmondta, hogy folyamatos a beszoktatás, így október végére fogják elérni a maximálisan megengedett tizenkét fős bölcsődei létszámot.
A Beledi ÁMK óvodájában időn ősztől nem változik a személyi állomány, az összeszokott óvónőpárok és dajkák foglalkoznak a gyerekekkel. A bölcsődében új szakképzett kolléga váltja az anyai örömök elé néző munkatársát.
2024 szeptemberétől is mozgalmas nevelési évre számíthatnak a gyerekek és szüleik, mert folytatódnak a jól bevált, hagyományos programok, de az óvónők ettől függetlenül keresik az újabb és újabb lehetőségeket. Idén ősszel csatlakoznak a szeptember 20-i autómentes naphoz, október első hetében pedig megrendezik az óvodai egészséghetet. Tóthné Tóth Szilvia elmondta, hogy saját műsorral szeretnének részt venni a művelődési ház által szervezett Szent Mihály-napi programokon is. Amíg az idő engedi, sokat fognak sétálni, kirándulni a szabadban, a buszos utazásokat viszont tavaszra tervezik.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.
2025. április 8-án tartották a Széchenyi iskolák találkozóját Kapuváron. Nem véletlen az időpontválasztás, hiszen 165 éve ezen a napon hunyt el Széchenyi István.
2025-ben olyan kevés csapadék esett a térségben, hogy legalább 200 mm hiányzik a talajból. A Hanság-Fertőmenti Szövetkezet elnöke szerint a kedvezőtlen időjárási körülmények nemcsak nálunk, hanem az egész országban gondot okoznak.
Osztrák küldöttséget fogadott nemrég a Beledi Általános Iskola. A találkozó olyan sikeres volt, hogy a magyar diákokat és a kísérő pedagógusokat viszont látogatásra hívták, tehát ősszel Ausztriába utaznak.
Idén a március 5-i hamvazószerdával kezdődött a nagyböjt, mely április 19-én ér véget. A húsvét előtti negyven napos felkészülésről Ihász Beatrix, beledi evangélikus lelkész beszélt a Rábaközi Médiacentrum nézőinek.