Vásá-rosfalun két évvel ezelőtt határozták el, hogy lélekharangot szeretnének az új ravatalozóhoz. Akkor még merész gondolatnak tűnt: ha nagy hírverést adnak az akciónak, akkor ügyük pusztán adakozásból is megvalósulhat. A szervezők nem csalódtak és örömmel

állapították meg: képesek az emberek összefogni a nemes cél érdekében, mert a lélekharang a helyiek és az elszármazottak segítségével készült el. Molnár Sándor az avatási ünnepségen megjegyezte: a lakosság meggyőződhet róla, hogy a temető karban van tartva, miközben

megadják a kellő tiszteletet az elhunytaknak. Az út végén mindenki megérdemli, hogy méltó módon pihenhessen, és az élők gondolnak a halottaikra azzal is, hogy meglátogatják és gondozzák az emlékhelyeket – mondta a település polgármestere.
Aki énekel, kétszeresen imádkozik, de az emberi hang véges, hisz bizonyos távolságból már nem hallatszik, ezért megszületett a harang, amely fennkölten hirdeti az Istenhez szóló gondolatokat. A harangot a lehető legmagasabbra teszik, hogy közelebb legyen az éghez, és onnan szálljon alá a “szó”. Havassy Bálint római katolikus plébános hangsúlyozta: a temetőben lévő harang imádságra buzdít, továbbá arra figyelmeztet, hogy minél többet gondoljunk szeretteinkre és a feljebbvalóra. Minden virágnál, minden drága síremléknél többet ér, ha szeretettel emlékezünk az elhunytakra.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 23.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.