Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Megújul a fertődiek kedvenc pihenőhelye

– Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a kormányzat folyamatosan támogatja a kastély és az épületegyüttes teljes megújítását.
Kisváros polgármestereként nem kívánhatok mást, hogy a rekonstrukció  adjon alapot az idegenforgalmi fejlesztésekhez, teremtse meg a fejlődés lehetőségét – fogalmazott Kocsis Ferenc a Lés-erdő felújítása alkalmából rendezett projektnyitó sajtótájékoztatón.

Hamarosan megkezdődik a fertődi Esterházy-kastély legnagyobb kiterjedésű részének a helyreállítása. A keretrekonstrukció második ütemének projektnyitó rendezvényén elhangzott: 250 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatásból állítják helyre az úgynevezett Lés-erdőt. A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. összesen 176 hektáron végzi el a felújító és helyreállítási munkákat. A pályázat konzorciumi partnere az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont, valamint Fertőd Város Önkormányzata. A beruházás a tervek szerint 2015. május 31-ig fejeződne be.
L. Simon László szerint a Miniszterelnökségen belül létrehozott helyettes államtitkárságok kellő garanciát biztosítanak arra, hogy még nagyobb lendületet kapjanak a kiemelt állami kulturális fejlesztések. Az államtitkár hozzátette: Az elkövetkezendő hónapokban készül el az átfogó kastélyrekonstrukciós terv, melyben zászlóshajó szerepét a fertődi Esterházy-kastély tölti be. A Bodrogai László által vezetett Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont szintén számíthat a kormányzat kiemelt figyelmére. A kibővített intézmény része lesz a fertőrákosi Püspöki palota, a nagycenki Széchenyi-kastély és a soproni Esterházy-palota. Az intézkedéstől már rövidtávon jelentős eredményeket várnak, amely szerint a megerősített intézmény a térség turisztikai-kulturális háttérbázisa lehet.
– A Lés-erdő a 18. században lett szerves része a kastélyparknak, mely Mária Terézia és Esterházy Miklós idejében érte el fénykorát. A Lés-erdő mindig kedvelt színtere volt a fertődieknek. Gyerekeink szívesen szedegették itt a szamócát, a vadgesztenyét. A felnőttek inkább kikapcsolódni jöttek ide, s miközben leültek a padra, csodálták a fácánokat, baglyokat, mókusokat, őzeket – közölte Kocsis Ferenc. – Hogy miért mondom mindezt? Mert egy ilyen nagyszabású beruházásnak akkor van értelme, ha  utána az emberek élvezik előnyeit. Amellett, hogy tágabb értelemben bemutatják a világnak a barokk kor egy kis darabját, így pl. megcsodálhatják a Bagatellt, hozzájárul a szabadidő hasznos eltöltéséhez. A friss levegő, a pihentető nyugalom, a madárfütty mind-mind a pihenést szolgálja. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a kormányzat folyamatosan forrásokat biztosít a kastély és épületegyüttese teljes megújulásához. Mint egy kisváros polgármestere, nem kívánhatok mást, hogy ez a rekonstrukció alapot adjon az idegenforgalmi fejlesztéshez és hozza magával ennek az infrastruktúráját is, teremtse meg a fejlődés lehetőségét.

Beküldés dátuma: 2014. 07. 01.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play