Hamarosan kulturált, igényes környezetben gyógyulhatnak a csornai kórházba érkező betegek. A munka látványos része idén ősszel vette kezdetét, miután sikerült leküzdeni a belvíz okozta gondokat. Ha elkészül az új épület, az igazgató szerint mindenki be fogja látni, hogy kell ekkora hely a feladatok megfelelő ellátásához.
Mikor forgolódott utoljára toronydaru Csornán? Az elmúlt évtizedekben túl gyakran nem fordult elő, az biztos. A látványnak sem utolsó építmény megjelenésével együtt szinte biztos, hogy valami „kinő” a földből. Akciófilmbe beillő jelenet lesz, amikor megindul az a negyven jármű, mely az alapozáshoz szükséges betont szállítja a kijelölt területre.
Magyarországon az egészségügy nagyon komoly beruházások előtt áll: európai uniós pályázatokból 300 milliárd forint áramlik az ágazatba, ezen belül a csornai Margit Kórház 1,5 milliárd forint projekt nyertesévé vált.
A pályázat részleteiről dr. Winiczai Zoltán beszélt televíziónknak. Fedett folyosókkal kötik össze a különböző épületrészekben lévő fekvőbeteg osztályokat, így a pácienseket nem szállítják a szabad ég alatt, valamint egy helyre kerülnek a diagnosztikai és az eddig szétszórtan található szakrendelések is. A teljes röntgen és laboratóriumi részleggel együtt, mintegy 300 millió forint értékben újul meg a műszerpark. A csornai Margit Kórház az infrastrukturális beruházással együtt részese lesz a modern, 21. századi telemedicinának, mely automatikusan magával hozza a szakmai fejlődést.
A kétszintes épület egyesek szerint túl nagy falat Csornának, de ha elkészül a beruházás, „mindenki meg fogja látni: éppen,
hogy elég lesz nekünk”. Az igazgató hozzátette: Az „A” épületben található nőgyógyászati és terhesgondozó részleg, valamint a kardiológia, a sebészet és a sürgősségi ellátó helyigénye miatt hiányzik a társalgó a kórházból, pedig erre a pácienseknek és a látogatóknak is szüksége lenne. A röntgengépek ódon környezetben üzemelnek, nem beszélve a retro hangulatot árasztó lapos tetős SZTK-épületről, melyben a beázástól kezdve a fűtés gondokig sok mindennel megküzdöttek.
Amennyiben a kivitelező az eredeti ütem szerint dolgozik, jövő ilyenkor már múlt időben beszélhetünk az építkezésről. A kórház további tervei közt szerepel, az ugyancsak pályázati pénzből létesítendő naperőmű, mely ötmillió forint megtakarítást eredményezhet a villamosenergia-fogyasztás terén. Az amortizálódott épületrészek átalakítására egyelőre nincs meg a forrás, de figyelik a pályázati kiírásokat.
Beküldés dátuma: 2014. 11. 18.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.