2025 januárjában gyönyörű, igényesen felújított épület fogadta a kapuvári, Arany János utcai óvodába visszatérő gyerekeket. Horváth László polgármester kifejtette: lezárult a Király-tó Óvoda és Bölcsőde felújításának első szakasza, és az ígéreteknek megfelelően folytatódik a munka.
„Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” címmel közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert Kapuvár város önkormányzata. A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében valósul meg a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft., mint konzorciumi partner közreműködésével.
Nemrég ünnepélyes keretek közt adták át a Király-tó Óvoda és Bölcsőde felújításának első szakaszát. Horváth László megköszönte az Arany János utcai óvoda dolgozóinak, hogy a beruházás ideje alatt lehetővé tették a gördülékeny munkavégzést. Szintén köszönetet mondott a szülőknek, mert a 2024/2025-ös nevelési év első felében vállalták az átmeneti kényelmetlenséget és más óvodába vitték a gyermekeiket, a befogadó intézmények pedig segítőkészen várták a gyermekeket.
– Végre elérkezett az a pillanat, hogy visszaköltözhettek a gyerekek az óvodába – mondta Fodor Katalin, majd arról beszélt, hogy Kapuvár négy tagóvodájában helyezték el ideiglenesen a gyerekeket. A szülők együttműködésének köszönhetően a kicsik jól vették az akadályokat – tette hozzá az igazgató, majd így folytatta: Teljesen megújult az óvodaépület, a csoportszobák, a mosdók, az öltözők és a kiszolgálóhelyiségek. Az eszközök és berendezések, valamint a játékok cseréje jelenleg is folyamatban van. A folytatásban plusz tornaszobát és egy 25 fős csoportszobát építenek. A fejlesztést nyár végére szeretnék befejezni.
A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló teljes beruházás a következőket tartalmazza: Az első szakaszban felújításra került az épület belső tere (vizesblokkok, folyosó), továbbá új konyhatechnológia eszközök beszerzéséről is gondoskodtak. Olyan új csoport- és tornaszoba létesül, ahova korszerű, esztétikus berendezéseket helyeznek el. A mindennapos játék- és az örömteli mozgásigény kielégítése érdekében sokszínű, változatos tevékenységet nyújtó új eszközöket vásárolnak az óvodásoknak. Az új csoportszoba, a fejlesztőszoba ingergazdag tanulási környezetet nyújt a gyermekek számára, a tornaszoba pedig lehetőséget ad a rendszeres, játékos mozgásos tevékenységek megszervezésére, valamint ünnepségek, óvodai programok lebonyolítására.
Beküldés dátuma: 2025. 01. 28.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.