A Kapuvári Sportegyesület elnöke szerint a játékosok és a szakmai stáb is elvégezte a rá háruló feladatokat, így megfelelően felkészültek az előttük álló Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság tavaszi fordulójára.
Eredményesen telt a Kapuvári Sportegyesület hosszú téli felkészülési időszaka, és jó pár edzőmérkőzés után a kapuvári focisták már a tavaszi bajnoki szezon legelején győztesen kerültek ki a Mosonmagyaróvár II. csapata ellen, idegenben játszott mérkőzésből.
Böcskör Zsolt szerint nagyon ritka egy klub életében, hogy változatlan a keret összetétele, ezért nagyon örül, hogy együtt maradt a csapat. Idestova két éve Varga Péter edző irányításával dolgoznak a fiúk – jegyezte meg a KSE elnöke, aki úgy gondolja, hogy az eredmények is tükrözik a befektetett energiát. Takács Csaba és Szabó Attila a szakmai stábban segítik a munkát.
Sikerül a fiatalabb játékosokat is beépíteni az első csapatba? Biztosított az utánpótlás? Böcskör Zsolt elmondta, hogy folyamatos a keret utánpótláskorú játékosokkal való feltöltése. Van olyan játékosuk is, aki az U19-be is visszajátszik. – Csak rajtuk múlik, hogy be tudják-e verekedni magukat az első csapatba. Mindenkinek a saját kezében van a sorsa, úgyhogy meg kell küzdeniük a keretbe és a kezdőcsapatba kerülésért. Nyilván ez hosszú idő. Saját példámból kiindulva másfél-két év is kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön. Nyilván a keret erőssége és a célok is meghatározzák ezt, de mindenkit arra biztatok, és a srácokkal is úgy beszéljük meg, hogy maximálisan tegyék oda magukat, és ne foglalkozzanak mással. Edzenek, edzenek, edzenek, és meglesz az eredménye – fogalmazott az elnök, majd hozzátette: az edző figyeli az egyéni kvalitásokat, és ha meglátja valakiben a tehetséget, akkor bekerülhet az első csapatba.
A mezőny elejébe tartozó 4–5 csapat Böcskör szerint messze kimagaslik, de az utolsó ellen sincs elveszett labda, mert ők is meg akarják verni az első régióba tartozó csapatokat. A végeredmény sok mindenen múlik, és elég összetett, mert minden meccs más, de egy biztos: Kapuvár mindig a győzelemre törekszik. A bajnokság végére a dobogós hely megszerzése a cél, és a szakember a harmadik helyet tartaná a legreálisabbnak, emellett szeretnének továbbjutni a Keglovich-kupában.
A Kapuvári Sportegyesület fő támogatója az önkormányzat, de vannak külső szponzoraik is, akik pénzbeli felajánlásaikkal vagy egyéb, nem anyagi természetű támogatásaikkal segítik az egyesület működését.
A KSE elnöke úgy gondolja, hogy infrastrukturálisan is szintet tudnak lépni. A tribün mögé új pályát telepítenek, a „B” pálya pedig új gyepszőnyeget kap, emellett a főépületet is felújítják. A büfé környezetét 550 m² térkőburkolattal látják el, amely a közeljövőben rendezvények lebonyolítására alkalmas közösségi térként is funkcionál majd. Pályázati pénzből, a tereprendezés után április hónapban megnyíló, füvesített játszóteret is kialakítanak.

A KSE kupagyőzelme: „A Jóisten mellénk állt és nekünk adta ezt a kupát.”
A Kapuvári Sportegyesület felnőtt focistái 90 perc alatt bebizonyították, hogy mit tudnak – kommentálta a Keglovich-kupa győzelmet az egyesület elnöke.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.