Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Kapuvár Város Önkormányzata nagyon örül annak, hogy évről évre egyre többen vesznek részt az eseményen és kísérik figyelemmel ezt a szép hagyományt, ami már lassan egy önálló műsorrá növi ki magát – fogalmazott Horváth László. Szintén hagyomány, hogy a Mihálka Jenőről elnevezett Kapuvár Város Fúvószenekara zenés ébresztővel köszönti a lakosságot május 1-jén. A reggel korán induló menet természetesen nem jut el Kapuvár összes utcájába, de meg vannak a kiemelt állomáshelyek, ahol kellemes zenével ébresztik fel az embereket. Az idei évben az időjárás is kedvezett a szabadtéri rendezvényeknek – tette hozzá a polgármester.
A majális első fellépője a Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola volt, majd a néptáncbemutató után a Movement Dance School műsorát tekinthették meg. Horváthné Hollenczer Anita koncertjét követően nagy sikert aratott az Örömtánc Zsuzsival nevű formáció. A Széltolók Együttes, valamint Stipkovits Vivien koncertje zárta a majális délutáni műsorfolyamát. Este a Nahla Rock Band szórakoztatta a közönséget. A büfék működtek és a szervezők rengeteg sörpadot és asztalt helyeztek ki a szabadba. Tele volt a kapuvári várárok – jegyezte meg Horváth László. A zenei produkciókkal párhuzamosan kézműves vásárt rendeztek és bárki részt vehetett a Hanyi Íjászok bemutatóján, a gyermekeket pedig ingyenes ugrálóvár és csillámtetoválás várta.
Azért nem csütörtökön, hanem másnap, vagyis május 2-án tartották az ingyenes Republic koncertet, mert a hang- és fénytechnika összeszereléséhez a csapatnak szüksége van legalább 2-3 órára és nem szerették volna megváratni a majálisozó embereket – tájékoztatott a városvezető. Elmondta azt is, hogy a programok tervezésében és lebonyolításában oroszlánrészt vállalt a Rábaközi Művelődési Központ.
Beküldés dátuma: 2025. 05. 06.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.