alatt, de ma már elmondhatja, hogy fő tevékenysége a kardiológia. - Nagyon helyes kis kórház, ilyesmi, mint a csornai - jellemezte mostani munkahelyét dr. Krizmanich Mária, aki Celldömölkön a belgyógyászati osztályt vezeti, a főigazgató klinikai helyetteseként pedig részt vesz a menedzsment tevékenységében. A főorvos asszonnyal ezenkívül magánrendelésén lehet találkozni. Praxisának több évtizedes története alatt számtalan tanulságos esettel találkozott. A tudomány fejlődésének köszönhetően napjainkban sokkal jobbak az életkilátásai a szívproblémával küzdő betegeknek, főleg, ha időben kerülnek orvoshoz. Az infarktus miatti halálozás lényegesen csökkent a ‘90-es évekhez képest, de még mindig rosszul állunk az agyi keringési problémákkal. Dr. Krizmanich Mária szerint ez a kedvezőtlen helyzet nem az orvosokon múlik, mert a betegek nem veszik elég komolyan a fenyegető jeleket: a magas vérnyomást és a cukorbajt. E kettő együtt lényegesen növeli a betegség kockázatát. A családtagok odafigyelésére is nagy szükség van, mert a krónikus betegeknek nem könnyű 140/80 alatt tartani a vérnyomását - tudtuk meg a főorvostól. Pártfogó támogatás nélkül nehéz végigvinni azt a kőkemény harcot, melyben a sok mozgás által csökkenhet a testsúly. Nagyon rosszak a magyar étkezési szokások, mert az emberek abban a tévhitben élnek, hogy csak plusz anyagi ráfordítás árán lehet diétázni - jegyezte meg a beszélgetőpartner. Szerinte érdemes átgondolni a régebbi korok táplálkozási szokásait, mert sokkal változatosabban étkeztek, és nem ragaszkodtak olyan mereven a húsfogyasztáshoz. A legtöbb ember számára elkerülhetetlen, hogy autóba üljön, de egy biztos: előbb-utóbb mindenki megéhezik. A kövéreknek tudomásul kell venni, hogy több energiát visznek be a szervezetükbe, mint amennyire szükségük lenne. Legtöbbjüket általában meg kell győzni a fogyásról, ezért a főorvos az elhízott kuncsaftokkal cseppet sem kíméletes és gyakran visszarendeli őket. - A rossz közérzete és a szégyenérzete kényszerítse rá, hogy fogyjon - mondta a belgyógyász. Dr. Krizmanich Mária az utóbbi tíz évben a fiatalok körében tapasztalt némi szemléletváltást, mert kezdik komolyan venni az egészségi állapotukat. Nemcsak a testi adottságokat, hanem az étkezési szokásokat is örököljük a szülőktől, nagyszülőktől, amit, ha nem feltétlenül jól működik, le kell cserélni. Lehet, hogy az illető a drasztikus életmódváltással sem ússza meg a családjában halmozódó cukorbetegséget, mert őt is eléri, de lényegesen kevesebb szövődményre számíthat, és jobbak lesznek a kilátásai a jövőre nézve.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.