és annak kamatairól van szó. Rábatamási polgármestere a következőkre emlékeztetett: a település 2009-ben lejelentette a következő évben várható gyermeklétszámot. A falu vezetője már akkor jelezte a kistérségi tanácsnak, hogy gond lesz, mert a létszám nem felel meg az igényelt normatíva feltételeinek. Ezek után Rábatamási vezetője, valamint az iskolai intézményfenntartó társulásban részt vevő települések Jobaháza, Magyarkeresztúr) polgármesterei, illetve az iskolaigazgató dr. Horváth Gyula, Csornai Kistérségi Társulás munkaszervezet-vezetőjének társaságában közös megbeszélést kezdeményeztek. A találkozón kiderült, hogy a kistérség a valósnál annyival nagyobb létszámot továbbított az államkincstárhoz, ami ha igaz, akkor jogosultak az állami forrásra. - Egyáltalán nem járt volna semmi, mivel nem ütöttük meg a normatívához szükséges létszámot - fakadt ki Molnár Norbert rábatamási polgármestere, aki szerint a hiba nem náluk keletkezett, mert ugyan jóhiszeműen felhasználták a pénzt, de nem ők igényelték a többletet, sőt, megbíztak a Csornai Kistérségi Társulásban, ezért nem firtatták a forintok eredetét.
Az oktatási társulásban részt vevő önkormányzatok igazán jó megoldásra nem számíthatnak, mert le kell róniuk a jogosulatlan normatívát, de arra számítanak, hogy legalább valamilyen humánusan ütemezett törlesztést állapítanak meg. Az érintett községeknek egyetlen felesleges fillérje sincs, ezért fogalmuk nincs arról, hogy miből fogják a pénzt visszafizetni. A felelősök keresése még nem zárult le.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.