A Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesület elnöke fontosnak tartja, hogy a fiatalok is vegyenek részt az időseknek szervezett programokon. A legutóbbi Beledi Nyugdíjas Olimpián is látható volt, hogy milyen előnyökkel jár, ha egymást segítve, harmonikus szimbiózisban töltik mindennapjaikat a különböző generációk képviselői, hiszen minden életkornak megvan a maga varázsa.
Az összehangolt csapatmunkának köszönhető az április első szombatján megrendezett Beledi Nyugdíjas Olimpia, melynek előkészületeiben és lebonyolításában – az általános iskolásoktól kezdve az idősebbekig – több korosztály is részt vett. – Se szeri, se száma a támogatóknak, hiszen valamennyien érezték, hogy jó célt szolgálnak – jegyezte meg Tömböly Ildikó, aki a Beledre látogatókat arra kérte, hogy valamennyien járuljanak hozzá a rendezvény sikeréhez.
A szervezőmunka már 2023 közepén elkezdődött és a rendezvény anyagi hátterét a helyi önkormányzat, valamint a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület pályázati támogatása biztosította.
Takács Sándor tornatanár az elejétől fogva segíti a beledi nyugdíjas egyesületet, idén pedig már a civil szervezet teljes jogú tagjaként vett részt a versenyszámok összeállításában és az idősek felkészítésében. Török Jeanette testnevelő a mazsorett bemutatóra készítette fel a gyerekeket. A rendezvény megnyitóján a Kapuvári Nyugdíjas Egyesület „Mamarett” csoportja is kitett magáért. A nyugdíjas olimpián örömmel közreműködtek a diákok, Sárközi Erika és Csóka Gergő pedig önkéntes munkát vállalt a zsűri munkájában is. Illés Teofil bohócjelmezben járult hozzá az emelkedett hangulathoz. Rudi Attila (Dj Ruboydee) retroszámokkal szórakoztatta a közönséget, így aki csak élt és mozgott, táncra perdült. Közkívánatra tombolasorsolást is tartottak, melyen a fődíjat véletlenül épp egy helyi lakos vitte el.
Hallatlan sikert aratott a Fertődről érkezett eszterházi expressz vonat, mellyel városnéző körútra indulhattak a látogatók, akik közül többen megjegyezték, hogy eddig fogalmuk sem volt arról, milyen szép település Beled.
Beled mindent megtett azért, hogy jól érezzék magukat a hozzájuk látogató nyugdíjasok és kísérőik. Tömböly Ildikó szerint legalább 500-600 embert megmozgattak a versenyen és az egyéb kiegészítő programokon, de legközelebb fordul a kocka, és már a beledieket fogják vendégül látni valamelyik településen.
Az „Életet az Éveknek” megyei szövetsége a nyugdíjas olimpia alkalmával idén kiállítást is rendezett, melyen az idősek alkotásait mutatták be a beledi művelődési központban. A nyugdíjasok a különböző betegségek vagy testi adottságaik miatt már nem mindig képesek arra, hogy részt vegyenek a sportversenyeken, de az egyéb kézműves tevékenységekhez még nagy kedvet éreznek.
Az Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesület elnöke úgy gondolja, mindenki megtalálta a neki leginkább tetsző elfoglaltságot az idei Beledi Nyugdíjas Olimpián, mert számtalan program várta az időseket. Ki-ki az egészségi állapota, a habitusa és az érdeklődésének megfelelően válogathatott a különféle események közül. Az a csapat, amely jól érezte magát a Rábaközben, valószínű, jövőre is el fog jönni.
Beküldés dátuma: 2024. 04. 16.
15. alkalommal rendezték meg idén tavasszal a Beledi Nyugdíjas Olimpiát
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.