A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen. Március 15-e olyan nevezetes nap a magyarok számára, amelynek emléke és üzenete továbbél az emberek szívében.
– 1848 tavaszán fiatalok indultak el, hogy kimondják azt, amit egy egész ország érzett: hogy a magyar nép szabad akar lenni. Nem fegyverrel kezdték a harcot, hanem szóval, gondolattal és hittel. Hittek abban, hogy a szabadság minden nemzet joga. Hittek abban, hogy a jövőt nem mások írják meg helyettünk, hanem mi magunk – fogalmazott a önkormányzati képviselő.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett beledi ünnepség szónoka szerint a márciusi ifjak példája fontos üzenetet tartogat számunkra. Elsősorban azt, hogy a haza nemcsak a múltunk egy része, hanem a jövőnk felelőssége is, mert a szabadságot nem elég kivívni, meg is kell őrizni azt. Az üzenet jelentősége különösen a fiatalok számára fontos, hiszen az ő kezükben van Magyarország jövője. A tudás, az egymás iránti tisztelet és a közösségért vállalt felelősség mind része annak az örökségnek, amelyet 1848 hősei ránk hagytak – tette hozzá Csóka Gergely. – Ezen a napon hajtsunk fejet azok előtt, akik bátran kiálltak a szabadságért, és vigyük tovább azt a lángot, amelyet a márciusi ifjak gyújtottak meg.
A beledi tornacsarnokban tartott megemlékezésen a Beledi Általános Iskola tanulói közreműködtek. A beszédet követően az ünneplők megkoszorúzták az 1848/49-es emlékművet, ahol a Beledi Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesület kórusa énekelt.

Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.
Meghallás, böjt, együtt: Henczel Szabolcs nagyböjti gondolatai
A nagyböjt a húsvétot megelőző 40 napos időszak, amely 2026-ban április 2-ig, nagycsütörtökig tart.
Kapuvár 2026-os költségvetésének idei főösszege 6 milliárd forint
– Jól állunk, a város szép és élhető, ami nem jelenti azt, hogy teljesen megelégedhetünk, mert mindig újabb célokat tűzünk ki magunk elé – nyilatkozta Horváth László, miután a kapuvári képviselő-testület hét igen és két nem szavazattal elfogadta a 2026-os költségvetést.
Csorna Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 2026. február 27-én tartotta éves rendes közgyűlését
A tanácskozáson részt vett az Egyesület kiemelt támogatója, Csorna Város Önkormányzata részéről dr.