A Rábaközi Muzeális Kiállítóhely idei első műtárgyát 2024. február első vasárnapjáig tekinthették meg az érdeklődők, február 5-étől pedig már indul is a következő bemutató.
2024 elejétől havonta más-más műtárgyat mutatnak be a Rábaközi Muzeális Kiállítóhelyen. A rendezvénysorozat beharangozójára már tavaly decemberben sor került, amikor egy közel 100 éve készült betlehemet állítottak ki a múzeumban. A betlehemet december 15-ig tekinthették meg az érdeklődők. Aki nem éri be a kiállítás puszta látványával, és többet szeretne tudni a mindenkori műtárgyról, a mellette elhelyezett részletes leírásból további információkhoz juthat.
Januárban azt a város szívében található Szent Anna templom méretarányos fa makettjét csodálhatják meg a látogatók, melyet 80 évvel ezelőtt Nógrádi Willibald órásmester és fertőrákosi születésű Tobler János kapuvári asztalosmester keze munkáját dicséri. Tobler úr az asztalosmesterséget Burgenlandban sajátította el, miután Kapuváron is rendkívül hamar népszerű lett. Már az 1900-as évek elején olyan elemeire szerelhető bútorokat készített, melyek abban az időszakban egyedinek számítottak.
Erdősné Varga Izabella, a muzeális kiállítóhely tárlatvezetője elmondta, hogy le lehet emelni az 1940-ben elkészült makett felső részét. A torony négy oldalán működő óra mutatta a pontos időt. Amikor az óra percmutatója az egészhez ért, kinyílt a templom kiskapuja és felkapcsolt a világítás, így aki belekukkantott a makett belsejébe, láthatta az oltár előtt álló papot, amint épp áldoztatott. Az épület további különlegessége a Soproni Hírlap korabeli írásaiban is olvasható volt: A főkapuval együtt kinyíltak a templom két oldalán lévő ablakok is, ahonnét különböző szentek bukkantak elő. Mindegyik ablakban négy-négy szentet helyeztek el, melyek a beépített körforgásnak köszönhetően folyamatosan váltották egymást.
Beküldés dátuma: 2024. 02. 06.
Rábaközi menyegzők tanúja volt a Kapuvári Múzeum júniusi műtárgya
Egy méretében is tejedelmes, díszes lakodalmas tál lett a hónap műtárgya Kapuvári Múzeumban.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.
Rákóczi350 - Ünnepi megemlékezés és konferencia Kapuváron
II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést és történelmi konferenciát tartottak Kapuváron.
A tűz keletkezése otthonainkban és a tűzjelzés
A Csornai Nyugdíjas Akadémia 2026-os tavaszi szemeszterének második előadásán az otthoni tűzesetekről és a tűzjelzésről hallhattak kimerítő tájékoztatót az érdeklődők.