100 millió forintnyi költséget igényel, ezért pályázatra volt szüksége a városnak. Gyopáros Alpár örömmel jelentette be: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 68,5 milliót biztosít a célra az uniós forrásból, a maradék 25 százalékot pedig az önkormányzatnak kell hozzátennie. Összetett a munka, hiszen teljesen új alapot kell építeni, amire három réteg aszfalt fog kerülni. A vízelvezetést szintén meg kell oldani, valamint ügyelnek a szegélyező zöld területek szép kialakítására is. - Természetesen nem mondunk le a harmadik ütemről sem, vagyis az Egerfa utcai folytatásról, amire a következő években pénzt és energiát kell szánni - hangzott a nyilatkozatban. Az Egerfa-Szeder-Toldi utcai kereszteződés jelenlegi állapotában nem felel meg az elvárásoknak, ezért biztonságosabb csomóponttá építik át. Gyopáros Alpár a határidőkkel kapcsolatban elmondta: a pályázat eredetileg szeptemberi kezdésről szólt, de mivel egy hónappal később született meg a döntés, legkorábban október elején indulnak a munkálatok. Amennyiben az időjárás is lehetővé teszi, a beruházás nagy részét még az idén elvégeznék, hogy jövő tavasszal folytatva, legkésőbb 2011 június elején befejezzék.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.
A diákoknak még rá kell kapcsolniuk, ha jó év végi bizonyítványt szeretnének
Néhány hét, és befejeződik a tanítás az általános iskolákban. Horváth László igazgató a Rábaközi Médiacentrumnak arról nyilatkozott, hogy a június 20-ai tanévzáróig mi mindenre számíthatnak még a gyerekek és a szülők.