A győri Jedlikben végzett fiatal annak idején szülei unszolására a vendéglátásban helyezkedett el. Ami sokkal érdekesebb, hogy Szalai Zoltán életében két nagyobb változás is bekövetkezett: útban van a negyedik unoka, tehát gyarapodik a család, a másik tényt pedig mindenki tudja a településen: - Most, hogy a választásokon sikerült nyernem, azóta én lettem Farád polgármestere - közölte a

hírt maga az érintett. Igen, de mi volt előtte? Korábban a lövészklubban is tevékenykedett, később pedig felkérték az önkéntes tűzoltók (erről később is szó lesz)elnöki posztjára. Utóbbival kapcsolatban elégedetten állapította meg: sikerült kimozdítani a holtpontból a közösséget. - Nem volt tőlem távol a társadalmi munka sohasem - fűzte hozzá a polgármester, aki úgy gondolja, többször tanúbizonyságát adta szociális érzékenységének és a választáson szerzett többletszavazatai is azt mutatják, hogy kedvelik őt az emberek.
Az új polgármester alapvető változást szeretne elérni a következőben: a polgármesteri hivatalba és annak intézményeibe ne úgy járjanak be a dolgozók nap mint nap, hogy attól rettegnek, mi lesz, hanem örömmel lássanak neki a munkának. Vallja, hogy a felszabadult és vidám ember sokkal nagyobb teljesítményre képes.
Szalai Zoltán csapatmunkában szeretné megvalósítani terveit, a külsős szakembereket is úgy gyűjtötte maga köré, hogy minden területnek legyen képviselője. - Aki a mi szekerünket húzza, azt szívesen látom, a jó szándékú kritikát pedig szinte elengedhetetlennek tartom - jegyezte meg a beszélgetőpartner. Jelezte, hogy a rosszindulatú acsarkodásnak nem enged teret, de aki tenni akar, annak lesz rá lehetősége. Bízik maga és társai szorgalmában, s egyébként is szavahihető ember, ezért azon lesz, hogy beváltsa ígéreteit. Farád eddig nem jutott egyről a kettőre az óvoda ügyében, ezért pályázati

forrásból szeretnék finanszírozni a beruházást. Elődjével ellentétben nem délibábot kerget, annál sokkal reálisabb, a 300 millió felével is megelégedne. Javításra szorul az iskola szigetelése, de ugyanígy beázik a könyvtár, amit nemsokára megoldanak. Nyolc éve álltak neki a ravatalozónak, amelyből eleddig a fogadórész készült el, de a polgármester szerint egy ekkora faluhoz már illenék a végtisztesség megadására alkalmas hely. Két utcát portalanítani kellene, a gödrökkel telit pedig járhatóbbá tenni, ha máshogy nem megy, akár mart aszfalttal - mondta a falu vezetője. Az orvosi rendelőre pályázat útján nyertek 31 millió forintot, mely arra lesz elég, hogy felújítják a tetőzetet, kicserélik a nyílászárókat és a padozatot, átfestik a falakat, és néhány új eszközt vásárolnak. Muszáj lesz áthelyezni néhány falat, hogy ne egy légtérben várakozzon a felnőtt, a gyermek és a védőnői ellátásra váró páciens, de a parkoló is bővítésre szorul.
Szalai Zoltán hangsúlyozta: a falunapi programokat elsősorban maguknak szervezik, ezért az a lényeg, hogy a helyiek jól érezzék magukat, ami persze nem azt jelenti, hogy ne látnák szívesen a környékről érkezőket. Farádot illetően pedig elmondta: akarhatna ő sok mindent, de a pályázatok kiírásánál dől el minden. Azt persze tudja, hogy mire lenne szüksége a településnek, ezért mihelyt lehetőségük lesz rá, azonnal belekezdnek.
Beküldés dátuma: 2010. 11. 23.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon
A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.
-
Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden
– Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.
-
20 éve alakult a kapuvári néptánciskola
Csitei Gábor büszkén beszélt arról, hogy több olyan tapasztalt táncosuk van, aki öt-hat éves korában kezdte náluk a néptánctanulást és azóta is a felnőtt csapatot erősíti.
-
Biztonságos közlekedés Beled felújított útjain és a korszerű kerékpárutakon
Ha elkészül valahol az úttest és kerékpárút, a helyzet is úgy kívánja, hogy a járdát is rendbe tegyék – nyilatkozta Major Jenő a Rábaközi Televíziónak.
-
Harmincadik jubileumához közeledik a Beledi Delta Testépítő Klub
A Beledi Delta Testépítő Klub tagsága egyfajta íratlan szabályként fogalmazta meg, hogy már az elejétől fogva régi ismerősként fogadják a hozzájuk betérő sportolókat, legyen az teljesen kezdő vagy profi.