Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen. Már a szombati papszentelés másnapján, 2024. június 16-án (vasárnap) sor került Ézsöl Krisztián első szentmiséjére a Szent Anna-templomban, ahova a környékről is sokan eljöttek.
A Katolikus Egyház hét szentsége: keresztség, bérmálás, eucharisztia, bűnbocsánat (gyónás), betegek kenete, házasság és egyházi rend. Ézsöl Krisztián az utóbbin belül már tavaly felvette a szerpapi hivatást (diaconus), 2024. június 15-én pedig áldozópappá szentelték (presbyter) a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.
– Minden ember, ahogy éli a mindennapjait, tervez, halad előre, majd eléri azokat a mérföldköveket, amikor jó megállni és visszatekinteni az eltelt időszakra – mondta Ézsöl Krisztián, aki feltette magának a kérdést: Kiknek köszönheti, hogy eljutott eddig? Úgy véli, Isten segítségén kívül rengeteg támogatója volt és a léleknek időnként szüksége van a megállókra, az ünnepi áhítatra.
– Egy emberről nem lehet annál nemesebbet mondani, hogy jó. Ugyanígy vagyunk az Istennel is. Attól függ, kinek milyen istenképe van, úgy tekint a Mindenhatóra. Esetenként torz kép alakul ki róla az emberben, ezért a cél az egészséges istenkép létrehozása. Bennem ez úgy fogalmazódott meg, hogy jó az Úr és gondoskodó szeretettel van felém – jelentette ki az áldozópap. Újmiséje után olyan QR-kódos szentképeket vihettek magukkal a hívek, melyek egy Google űrlapra navigálta őket, ahol névvel vagy név nélkül jelezhetik imaszándékaikat. Ézsöl Krisztián szerint a keresztény embernek nélkülözhetetlen az imádság, mely által kapcsolatba léphet Istennek, a papi élet meg egyáltalán nem képzelhető el nélküle.
Komoly szervezés előzte meg a kapuvári Szent Anna- templomban bemutatott újmisét. Aki szerette volna látni, de nem tudott rajta részt venni, a YouTube közösségi csatornán utólag visszanézheti (Újmise a kapuvári Szent Anna-templomban). Ézsöl Krisztián a tatai Szent Imre plébánián kezdi meg segédlelkészi tevékenységét.
Beküldés dátuma: 2024. 07. 08.Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
A szakképző iskola tanulóira három éven át figyeltek a tanárok, próbálták őket nevelni szüleikkel együtt.
Április 30-án, szerdán állították fel a város májusfáját a Kapuvári Lóbarátok Köre, valamint a Kapuvár - Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület közreműködésével.
Immáron 3. alkalommal került megrendezésre a Tuning- és veteránautó találkozó. Major András, Csorna város alpolgármestere nyitotta meg a rendezvényt, aki megköszönte Kiss Levente és Kiss Zoltán szervezők, valamint segítőik munkáját.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.