Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Csorna Város Önkormányzata harmadik alkalommal rendezte meg a Csornai Fröccsnapokat a Szent István téri parkban. – Amikor az ötlet megvalósult, az volt az elsődleges célunk, hogy a Csornai Városnapokon kívül is legyen egy olyan kisebb kaliberű, de igényes rendezvény a település központjában, ahol a csornai polgárok találkozhatnak és beszélgethetnek egymással – mondta Major András. Az alpolgármester hozzátette: Már az első alkalommal hagyományteremtő szándékkal tartották meg a rendezvényt. A szervezők nagyon örülnek annak, hogy megvalósult az elképzelés, hiszen nagyon népszerű programról beszélhetünk. Már az első alkalommal is nagy volt az érdeklődés, a következő évben pedig még többen kilátogattak a városközpontba. A szervezők arra mindenképpen számítottak, hogy idén is sikeres lesz a rendezvény, de még az ő elképzeléseiket is felülmúlta a július 5-én pénteken és 6-án szombaton tapasztalt óriási érdeklődés. Major András szerint minden feltétel adott volt egy jó szabadtéri program megrendezésére: ismert borászatok finom borait kínálták, miközben színvonalas zenészek és énekesek szórakoztatták a közönséget. Ráadásul idén a fröccsnapi rendezvénnyel párhuzamosan a
„Szurkolói zónában” is sokan tartózkodtak a városháza előtti téren.
Nagyon örülünk a nagy számú érdeklődőknek, annak, hogy jól érezték magukat az emberek és jövőre is várunk mindenkit a negyedik alkalommal megrendezésre kerülő fröccsnapokra – fogalmazott az alpolgármester, majd rögtön hozzátette: A fröccsnapokon kívül a Csornai Városnapok is nagyon népszerűek nemcsak helyiek körében, hanem az egész Rábaközben, főleg úgy, hogy kétnapos és ingyenes rendezvényről beszélünk. – Évről évre színvonalas fellépőket tudunk Csornára csábítani. Ha csak az elejét nézzük, 2015-ben kezdtünk, amikor itt járt Demjén Ferenc és első alkalommal a Kowalsky. Nem szeretnék mindenkit felsorolni, de azóta fellépett a Fenyő Miki és a Tankcsapda, Majka, a Bagossy Brothers Company, idén pedig jön Ákos és az R-GO. Nagyon jó két nap elé nézünk és mindenkit szeretettel várunk a Csornai Városnapokra.
November végén megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a csornai jégpálya. Advent első vasárnapján ünneplőbe öltözött a város és kigyúltak a település káprázatos fényei.
A Timaffy László Alapfokú Néptánciskola és a Pántlika Néptáncegyüttes minden évben táncos színpadi műsorral, zenekari koncerttel vagy kiállítással ünnepli meg a Tánc Világnapját.
Mi lenne, ha reggel nem autóba ülnél, hanem helyette gyalog indulnál el az iskolába, vagy akár kerékpárral, esetleg rollerrel érkeznél? Majdnem mindegy, csak mozogj minél többet! Ha gyűjtöd a „zöld” pontokat, nemcsak magaddal teszel jót, mert egészségesebb leszel, de az iskoládnak is segítesz, mert hasznos nyereménytárgyakhoz juttathatod a közösségedet.
Napjainkra tömeges méreteket öltenek az internetes csalások – fogalmazott a bűnmegelőzési főelőadó.
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Henczel Szabolcs szerint húsvét alkalmával különösen aktuális a szeretet forrásáról és mélységeiről való elmélkedés.