Még a nyár elején döntött a csornai képviselő-testület arról, hogy a jelenleginél olcsóbb megoldást keresnek a város villamosenergia-ellátására. A közbeszerzési eljárásban résztvevők közül választották ki a – fizetendő díj és a műszaki paraméterek szempontjából is – legkedvezőbb ajánlatot tevő céget. A dolog további különlegessége az ún.árlejtéses módszer, ami azt jelenti, hogy az energiaszolgáltatók egy erre kifejlesztett számítógépes szoftver segítségével licitáltak az árra, s közben az érintett önkormányzat szakemberei figyelemmel követhették az árverés alakulását.
Horváth Péter jegyző az előzetes várakozásokat is meghaladó eredményről számolt be televíziónknak: Az intézkedés 41 fogyasztási helyet érint a településen, melybe beletartoznak az intézmények (kórház, iskolák, óvodák, bölcsőde), az utcai telefonfülkék, az autóbuszvárók stb. 2012-es évtől 29 százalékkal kedvezőbb áron kapja Csorna az elektromos áramot, míg a közvilágítás 51 százalékkal lesz olcsóbb. A közbeszerzési eljárásra fordított összeg mindössze 900 ezer forint volt, míg a megtakarítás éves szinten 10 millióra tehető. A jegyző szerint jobb helyet is találnak a pénznek, mert fejlesztésekre és pályázatok önrészének fedezésére szánják. Horváth Péter megköszönte a beruházási és városüzemeltetési osztály dolgozóinak, ezen belül dr. Csehi Gabriella közbeszerzési felelősnek a pozitív hozzáállást.
A csornai jegyző munkája sikereként éli meg a kedvező fejleményeket, mely további erőt ad neki a folytatáshoz, s némileg viccesen hozzátehetjük: ettől nemcsak ő, hanem a város is kedvező energiához jut, s utóbbi éves szinten több mint egymillió kilowattórában számolható.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 19.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
-
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
-
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
-
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.