Az örömteli várakozás elfeledteti az emberekkel az évek gyors tovaszaladását - hangzott a beszédben, de az ünnepekből erőt meríthetünk a folytatásra.
Kóczán
Zoltán,

a megyei közgyűlés alelnöke a gyermekkort idézte, amikor még természetes részünk volt a vágyakozás: boldogan vártuk az első hóesést és az otthon töltött ünnepeket. Jó lenne felnőttként is felfedezni azt, ami a miénk. Csornán nagy hagyománya van az Adventnek és a Jézus-várás boldogságának, mely segíti az ünnepi készülődést. Igazmondás, mértékletesség, bátorság és bölcsesség - ezeket az erényeket üzeni számunka az “eljövetel”. Az alelnök végül azt kívánta, hogy a bennünk lakozó szent érzés az ünnepek múlásával se szűnjön meg.
“Amilyen az Advented, olyan a Karácsonyod” - ezt az egyszerű, de mindent kifejező mondatot választotta
Fazakas Zoltán Márton csornai prelátus az ünnepsorozat mottójául, hiszen a készülődés időszakát mi magunk tehetjük széppé. A premontrei perjel elmagyarázta, hogy Isten a rossz dolgok által is tanít bennünket: A magány előhívja az együttélés igényét, a háború megmutatja a

békevágyat, a tétlenség uralmával ráébreszt a kaland fontosságára, a csend pedig arra jó, hogy megismerjük a szavak felelősségét. Az Advent a szív évenkénti zarándoklata - szólt a krisztusi gondolat - de a felnőtteknek kell jó példával szolgálniuk a kisebbek előtt, hogy megtanuljanak okosan szeretni.
A Zsoltárok könyvéből való idézetet adta előadása címének Korpics Márta, a Pécsi Tudományegyetem munkatársa, aki elmondta: az “Előtte, jövevény vagyok, zarándok, mint őseim mind”arra utal, hogy a hívő ember úton van. Különböző vallásokon keresztül érzékeltette a zarándoklét lényegét, majd arra is rávilágított, hogy mit jelentett a szent út a keresztény egyház különböző történeti korszakaiban. Az adjunktus a közösségi élmény megtapasztalásán át szemléltette a zarándoklatokat, végül a népi és a hivatalos vallásosság közötti kommunikációs csatorna szerepét vizsgálta a jelenségnek.
Az Adventköszöntő nagyrendezvényen közreműködtek: Budai Ilona népdalénekes, valamint Németh Kitti és Orosz Mónika, a Kerényi György Művészeti Iskola tanulói.
Beküldés dátuma: 2010. 12. 15.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
-
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.