Sokan vállaltak önkéntes feladatot az egyesület történetének elmúlt százharminc éve alatt, s hasonló példával áll előttünk Szent Flórián élete is – mondta
Tompáné Balogh Mária az ünnepségen. A tűzoltók

nem mérlegelnek, nem elmélkednek, hanem

kockára téve saját testi épségüket is, lerázzák magukról a cselekvést bénító félelmet – hangzott a polgármesteri köszöntőben. A bajtársiasságról tanúságot tevő tűzoltók munkájukat nem magányosan, hanem csoportban hajtják végre, melyben mindenki tudja a maga feladatát. A valahová tartozás érzése mellett az önkénteseket közös cél vezérli: segíteni másokon, úrrá lenni a bajon.
Az évforduló alkalmából díszoklevéllel köszöntötték idősebb
Kocsis Zoltánt, aki ifjoncként csatlakozott az önkéntesekhez, s legalább harminc éven át tevékenykedett az egyesületben, valamint a vállalati csapatnak is a tagja volt. Régen legalább négy embernek kellett pumpálnia a vizet a kocsifecskendőbe, hogy elolthassák a tüzet. Kocsis Zoltán emlékszik arra az 1965-ös árvízre, ahova nagy számban vonultak ki segíteni. Legalább két hétnek kellett eltelnie, hogy levonuljon a víz, utána meg a romok és hordalék eltakarítása következett. Az idősebb tűzoltó 1999-ben hagyta abba a rendszeres önkéntességet, de fiától azóta is értesül, ha mégis szükség van a tapasztalatára.
Beküldés dátuma: 2011. 06. 22.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.