Szép hagyomány Csornán, hogy évről évre rendezvényt szervez az önkormányzat a „szépkorúaknak”. A város ezzel kívánja kifejezni tiszteletét és a megbecsülést az időseknek, akik fáradhatatlanul dolgoztak, dolgoznak a családjukért.
Modern világunk a gyors változásokról és az új kihívásokról szól, de az alapvető emberi értékek, mint a szeretet és az összetartás ma is ugyanolyan fontosak. Antal Krisztián szerint az idősek olyan bölcsességgel rendelkeznek, amelyekkel nagy segítségére lehetnek fiataloknak, akik az élet minden területén kamatoztathatják a nyugdíjasoktól átvett élettapasztalatokat.
– Önök azok, akik megmutathatják nekünk az utat a nehéz időkben, és megoszthatják velünk múltjuk tapasztalatait. Hálásak vagyunk önöknek azért, amit a jövőnk érdekében tettek. Szorgalmukkal és áldozatos munkájukkal teremtették meg a lehetőségeket számunkra: hogy tanulhassunk, dolgozhassunk és fejlődhessünk – mondta ifjúsági, sport és kulturális bizottság elnöke, majd így folytatta: – Ma itt állunk az önök áldozatos munkája és eredményei árnyékában, és felelősséggel tartozunk azért, hogy továbbvigyük azokat az értékeket, amelyeket önöktől kaptunk. A világ ma sokkal modernebb és kényelmesebb, az emberi problémák és értékek azonban nem változtak. Bár különbözőek lehetünk politikai nézeteinkben, vallásunkban, gondolkodásmódunkban, de néhány dolog mindannyiunkat összeköt: szeretjük városunkat, hazánkat, nemzetünket, és mindannyiunk számára kiemelten fontos, hogy fenntartható és boldog jövőt építsünk a gyermekeinknek. (Fotó: Tóth Attila)
Az iparszerű mezőgazdasági termelés nem kedvez a vadállománynak, de a legfeltűnőbb változás az énekesmadarak életmódjában figyelhető meg – mondta Molnár István.
A Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola idén is a mezőgazdasági és erdészeti, valamint a gépészeti ágazatban kínál továbbtanulási lehetőséget a nyolcadikos diákoknak.
A kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban már tavaly decemberben elkészült az ún. beiskolázási terv a 2025/2026-os tanévben kezdő első osztályosok számára.
Rohamosan közeledik egy fontos dátum a Kapuvár Térségi Általános Iskola számára: 2025. április 10-11-én lesz a leendő első osztályosok beíratása.
A tavalyi közmeghallgatáson a továbbiakban is a felújításokról, fejlesztésekről, tervekről beszélt a polgármester.