A hatvanöt éves múltra visszatekintő Sokoró Kft. 1994-ben került magánszemélyek tulajdonába. A közel hatszáz személyt foglalkoztató cég fő profilja a fémszerkezet gyártás, valamint az autóipari bérmunka. Családias légkör, nyugat-európai színvonal a fő meghatározója a téti munkahelynek.
A mérlegképes könyvelői szakképesítéssel rendelkező Eredicsné Bagarus Ildikó a győri Széchenyi István Egyetemen a gazdálkodási ismereteket sajátította el, Sopronban pedig sikeresen befejezte a mesterfokozatnak megfelelő képzést. A gyes ideje alatt részt vett a kamara által szervezett okleveles könyvvizsgáló programon. Második gyermeke születése után hozta meg a döntést: munkahelyet vált. Kellő tapasztalattal a háta mögött elhelyezkedett a Sokoró Ipari és Kereskedelmi Kft.-nél. A céghez egyéb családi szálak fűzik: fémipari munkás édesapja innen ment nyugdíjba, édesanyja pedig a kft. gazdasági igazgatója. Ildikó a belső ellenőri feladatokat látja el: hozzá tartozik az átvilágítás, a szervezetfejlesztés, valamint egyéb gazdasági jellegű tevékenység.
Eredicsné Bagarus Ildikó elmondta: A cég két fő tevékenységi köre a fémipari, valamint az autóipari bérmunka jellegű munkavégzés. A mezőgazdasági gépalkatrészeket főleg exportra állítják elő, de saját fejlesztésű berendezéseikre is pozitívan reagál a piac. Az autóiparhoz kapcsolódó feladatok a kábelgyártással indultak, illetve megalapozták a járműalkatrész-szerelést. Mivel a partnerek folyamatosan jelzik növekvő igényeiket, a kft.-nél szinte állandó a létszámfelvétel. Váják a megfelelő végzettséggel rendelkező hegesztőket, géplakatosokat, az autóipari részlegre pedig a járműalkatrész-gyártó szakmunkásokat. Azon túl, hogy a munkakörülmények miatt rokonok, családtagok találják meg itt a boldogulásukat, a cég ezer szállal kötődik Téthez, és annak környékéhez. Ötven-hatvan településről járnak be a dolgozók a Sokoró Kft.-hez. Eddig főleg a Pápa–Veszprém vonalon vonzották be az álláskeresőket, de az utóbbi hónapok munkafelvételi tapasztalatai alapján a Rábaközből is várják a munkavállalókat.
A külföldi partnereket meglepetésként szokta érni a Sokoró Kft.-nél szerzett jó tapasztalatok.
A több nyelven beszélő Jelencsics Rita külkereskedelmi főiskolán alapozta meg szakmai tudását, és a középiskolás kora óta jelenlegi munkahelyére készült. A győri hölgy a diploma megszerzése után, egy éven át budapesti cégeknél próbálkozott, 2007-ben pedig bekerült a Sokoró Kft.-hez. A külkereskedelmi ügyintézőt műszaki igazgatóként tevékenykedő édesapja révén vették fel jelenlegi munkahelyére. A családfő tulajdonosi szállal is kötődött a vállalathoz, ezért Rita gyermekkorában gyakran hallott az benti dolgokról. Többek között ez ösztönözte az intenzív nyelvtanulásra, hisz tudta, hogy előbb-utóbb nagy szükség lesz a nem csak magyarul kommunikáló ügyintézőkre. Jelencsics Rita szerint sokkal érdekesebb a fémgyártás, mint például valamilyen kozmetikai termékekkel foglalkozó munkakör. A Sokoró Kft. legnagyobb partnerei Németországból, Ausztriából, Angliából, Franciaországból és Svájcból kerülnek ki, de Oroszországba, Csehországba, Romániába és Szlovákiába is gyártottak már gépeket.Kuti István Szilsárkányból jár be Tétre dolgozni. A cég üzemvezetője egykori csornai munkahelyét tizennyolc évvel ezelőtt adta fel a téti állás kedvéért. A közel nyolcszázötven féle terméket gyártó és havonta egymilliónál is több készterméket kibocsátó Sokoró Kft.-nek egyre magasabb követelményeknek kell megfelelnie, ezért is bővítik a munkatársak létszámát. Mire számíthatnak az álláskeresők? A leendő dolgozókat a jelentkezési lap alapján hívják be, akik kitöltik az elméleti és gyakorlati tesztet, majd részt vesznek az elbeszélgetésen. A megmérettetéseken sikeresen túljutó jelentkezőknek négynapos intenzív oktatás következik. Kuti Istvánnak felelősségteljes
munkája mellett még marad annyi energiája, hogy alpolgármesterként jelentős részt vállal lakóhelye közéletéből.
Gőcze Bálint hét éve került a Sokoró Kft.-hez. A gépészmérnök végzettségű műszaki igazgató több lépcsőfokon keresztül jutott el mostani pozíciójához: minőségellenőrként kezdte, ezután a kábelgyártó autóipari részegység minőségirányítási vezetője lett. s később megbízták a komplett autóipar irányításával. A műszaki vezető elmondta: A 11 hektáron tevékenykedő cég 42 ezer m2-nyi csarnokkal rendelkezik, ahonnan hetente több kamionnyi részegység kerül kiszállításra. Versenyképességük megőrzése érdekében a cég bevételeinek egy részét új gépek beszerzésére, illetve épületfelújításokra fordítja,emiatt időnként elkerülhetetlen a komplett géppark lecserélése. Lézerek, megmunkálóközpontok, nyugat-dunántúli viszonylatban piacvezetőnek számító hegesztőrobotok mind hadrendbe lettek állítva. A műszaki vezető leszögezte: minden újonnan jelentkező munkavállalót megpróbálnak elhelyezni.
© MOLNÁR TV. KFT.
Beküldés dátuma: 2014. 05. 06.– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.