Jakab Zoltán a BSE elnöke leszögezte: a tíz alkalom elegendő arra, hogy méltóképpen megőrizzék a Nicken eltemetett focista emlékét, és a folytatásban is nívós teremtornát fognak rendezni. Zalka Ferencet, a beledi sportegyesület volt labdarúgóját a
![Jakab Zoltán, a BSE elnöke](/admin/kepek/hirek/2011061117.jpg)
legszakszerűbb beavatkozás ellenére sem sikerült megmenteni a 2002 áprilisában bekövetkező rosszullétét követően. Edzője a megyei I.osztályú Kimle-Beled mérkőzésen, a 80.percben döntött úgy, hogy leülteti a kispadra. A mentősök majdnem háromnegyed órán át küzdöttek az addig egészségesnek tűnő 33 éves fiatal játékos életéért, de sajnos mind hasztalan.
Belednek megszakadt a korábbi kiváló sportkapcsolata a szlovák Imely községgel, ezért az idei rangadó már nem nevezhető nemzetközinek. A répcelakiak minden alkalommal megjelennek a teremtornán, és rajtuk kívül benevezett a kupára a rábakecöli, a répcementi, a mihályi és az uraiújfalui csapat. Sok csapattagot az motivál a bajnokságon, hogy annak idején együtt játszott Zalka Ferenccel. Jakab Zoltán elmondta, hogy a felkészülési időszakban alkalmatlanok a játékra a kinti pályák, ezért kihasználják a sportcsarnok adta lehetőségeket. Amire a focisták kicsiben képesek, azt a nagy füves területen is meg fogják valósítani - fogalmazott az elnök - és egyébként sem árt a gyakorlás. Az edzőmérkőzések január végén indultak el, és innentől kezdve hétvégenként készülnek a megyei II.osztályú küzdelmekre. Jövőre százesztendős lesz a klub, ezért Jakab Zoltán már most tudatosítja a belediekben, hogy kemény edzésekkel és csapaton belüli erősítéssel készülnek az alkalom méltó megünneplésére.
Ha már bajnokságról esett szó, akkor hátulról előre haladva következzen a végeredmény: mihályi, rábakecöli, uraiújfalui, beledi, répcementi és répcelaki SE csapata.
Beküldés dátuma: 2011. 02. 23.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Díjnyertes borok, minőségi ételek, színvonalas fellépők a csornai fröccsnapokon
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központ öt turnusból álló nyári tábort szervezett
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
-
Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
-
Ézsöl Krisztián nagy örömként élte meg felszentelését
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.