Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A következő határidő jövő áprilisa

Az igazgató főorvos nagyon megkönnyebbült, amikor megtudta: a csornai Margit Kórházban nem szűnik meg teljesen az aktív ellátás, viszont bizonyos szakmák áldozatul eshetnek a “21. századi követelményeknek”. A szülészetek számára előírják, hány babát kell a világra segíteni ahhoz, hogy működhessen a részleg. Az anyán kívül maximális biztonságot kell nyújtani az újszülöttnek is, tehát elvárás az intenzív ellátás. A másik érintett, a mátrixban működő sebészet, mert a hasüreg felnyitásával járó  beavatkozások csak az  intenzív részleg megléte mellett lennének végezhetőek.
Ez a két irányelv komolyan érinti a kórház jövőjét, de az igazgató szerint az ellátási palettának még mindig a kisebb szegmense, mert lényegesen nagyobb betegszámot érint a belgyógyászati betegek ellátása. Ezen a téren a páciensek 90 százalékát képesek leszünk ellátni a jövőben is. – Elfogadta az államtitkárság azt a törekvésünket, hogy sürgősségi ambulanciát vagy osztályt nyitunk, továbbá kilátásba helyezték a romosnak mondható szakrendelési épület teljes rekonstrukcióját - tette hozzá az igazgató.
Beküldés dátuma: 2011. 12. 14.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play