Tét új polgármestere a szavakat szereti tettekre váltani, mert inkább a gyakorlati megoldások híve. Bánfi Lajosnak természetesen van mondanivalója, de úgy gondolja, jobb, ha a konkrét feladatokat minél hamarabb megoldja.
Bánfi Lajos felemás érzéssel élte meg október 12-ét. Nagyon örül, hogy Tét lakóinak többsége megtisztelte bizalmával, ugyanakkor tisztában van óriási felelősségével. Az ötéves intervallumot szerencsésnek tartja abból a szempontból, hogy talán jobban ki tudják használni az uniós forrásokat.
tét új polgármestere korábbi közszerepléséről elmondta: A kezdetektől fogva meghatározó szerepet vállalt az önálló egyesületté alakult téti fúvószenekarban, ahol a titkári teendőkkel foglalkozott. A szakmai munkán kívül rá vártak a szervezéssel kapcsolatos feladatok. A problémamegoldást általában nem szokta sokáig tologatni. Tudja, hogy nagyon fontos a megfelelő előkészítés, de ha megszületett a döntés, azután nem szerencsés elodázni a kivitelezést.
– Ha elhatároztunk valamit, akkor mindenkinek azonos irányba kell mennie – tette hozzá Tét vezetője. – A munkát nem egyedül képzelem el, hanem csapatban. Nagy szükség van a tétiek részvételére, valamint az egész kistérségre. Egyedül nagyon kevés vagyok, tehát be akarom vonni a döntésekbe a lakosságot, ezért várom az észrevételeiket.
Bánfi Lajos úgy tervezi, hogy élni fog a nyilvánosság erejével: lakossági fórumokat kíván tartani, valamint elődjével ellentétben nem zárkózna el az egyik legfőbb helyi hírcsatornától, épp ezért kihasználná a média nyújtotta lehetőségeket.
– Számomra nagyon pozitív a Rábaközi Televízió és a Rábaköz Magazin. Az egyre színvonalasabb újságból, ingyenesen jut információhoz a lakosság, ráadásul a helyiek érdekei kerülnek mindig a középpontba. A helyi televíziónak és a hetilapnak nagyon nagy jövője van a tájékoztatás területén – jegyezte meg a településvezető.
Tét első embere a lakosság közérzetét pozitívan befolyásoló intézkedésekkel kezdené ténykedését. Olyan kisebb volumenű munkákra gondolt, amelyek növelnék az emberek komfortérzetét. A város az elmúlt húsz évben arról volt híres, hogy az elsők közt aszfaltozták le az utakat, ma pedig pont fordítva van. A közlekedés milyensége meghatározza a lakosság lelki állapotát is.
A pozitív életszemléletet sok tényező befolyásolja, ezért még nagyobb hangsúlyt helyezne a civil szervezetek szerepére.
Bánfi Lajos megköszönte polgármester elődei, valamint a kistérségben tevékenykedő településvezetők munkáját, azokét, akik felvállalták a gyógyítóház ötletét és megvalósítását, hiszen a közelmúlt egyik legfontosabb beruházásáról van szó. A riportalany a munkahelyteremtést is szóba hozta: olyan minőségi álláshelyekre lenne szükség, ahol nem minimálbérért dolgoznának az emberek. Ahhoz, hogy ide tudják csábítani a szolgáltatással foglalkozó, vagy ipari beruházó cégeket, neki kellene állni a 83-as út fejlesztésének. A tőkeerős vállalkozások raktárbázisukat vagy feldolgozóiparukat jól kiépített infrastruktúra mellé telepítik.
– Bízom a politikában, az országgyűlési képviselőnkben, hogy belátják: A csornai elkerülő tényleg nagyon fontos, de ugyanígy a 83-as út is. Utóbbi nagyon keskeny, óriási a forgalom rajta, s emiatt balesetveszélyes. Ez a nagy célunk, hogy a 83-as fejlesztése befejeződjön.
Bánfi Lajos nyitottságát jól mutatja, hogy televíziónknak adott első interjúját a téti kistérséghez tartozó Kisbaboton adta. Barcza Tibor társaságában ült le kameránk elé, mert mint mondta: Tét működését elképzelni sem tudja a kisebb települések lüktető részvétele nélkül. A társuláshoz tartozó önkormányzatok feladatának tekinti, hogy még jobban összekössék az itt élők mindennapjait: a gyerekekét, a sportban, a kultúrában és a gazdasági szférában érdekeltek életét.
Téten rutinos, nagy tapasztalattal és munkabírással rendelkező képviselők dolgoztak az elmúlt időszakban. Bánfi Lajos ugyanakkor örül az új arcoknak, akik friss lendületet hozhatnak a testületi munkába.
Nagyon szép 2026-os év elé néz a csornai Kossuth Iskola, ahol hamarosan új tanműhely épül
2025. november 12-én ünnepélyes keretek között helyezték el a Soproni Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskolájának új tanműhelyének alapkövét.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.