A kerékpárosok sokkal nagyobb mértékben befolyásolják a közlekedés biztonságát, mint ahogy a többség gondolná. Az országos baleseti statisztikai adatok szintén ezt támasztják alá: a drótszamarasok az utóbbi években számos karambolt, ezen belül sajnos

személyi sérüléssel járó balesetet okoztak az utakon; Csornára levetítve egyharmadát a biciklisek idézték elő. A városban kevés helyen van kerékpársáv, ezért ahol hiányzik, ott tilos tekerni, és le kell (kellene) szállni a nyeregről. – A főútvonalak kereszteződésében, ahol kerékpáros rávezetés van, ugyan ki van helyezve az elsőbbségadás jelzőtábla, de ezt a kerékpárosok nem veszik figyelembe – mondta a rendőr őrnagy. Hozzátette: az esetek többségében a “gyengébb” húzza a rövidebbet, ráadásul pénzbírsággal járó szabálysértési eljárást kezdeményeznek a kétkeréken közlekedők ellen. Jogszabály rögzíti azt is, hogy a forgalomba helyezett bringa milyen felszereléssel rendelkezzen: Elöl fehér vagy kadmiumsárga, hátul pedig olyan piros fényt adó jelzőlámpa legyen, amely a bekapcsoláskor legalább 150 méter távolságból látható sötétedés után. Ugyancsak a hátsó részen helyezkedik el a prizma; ez viszont nem lehet háromszög alakú. A küllőprizmák az oldalról érkező fényt verik vissza. A hangjelző berendezés lehet csengő is, valamint fontos tartozék még az első és hátsó kerékre ható fék. A biciklisek főleg az őszi és téli időszakban számíthatnak az ellenőrzésre. Sok a megvilágítatlan kerékpár az utakon, az ilyen járművek használói helyszíni bírságra vagy szabálysértési feljelentésre számíthatnak. Böröcz Péter kijelentette: határozottan fel fognak lépni az ittas kétkerékkel közlekedők ellen, akik a legújabb jogszabályi változások következtében 60 ezer forint pénzbírsággal sújthatók.
Beküldés dátuma: 2011. 09. 14.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.
-
Osztrák diákok Kapuváron
A Kapuvár Térségi Általános Iskola június közepén fogadta az ausztriai Bernstein és Lockenhaus településről érkező küldöttséget.
-
Ünnepélyes szalagátvágás a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden régóta szokás, hogy nem tartanak ünnepélyes szalagátvágást minden egyes elkészült fejlesztés után, hanem a pünkösdi fesztivál ünnepi perceiben kerítenek sort a beruházások szimbolikus átadására és köszöni meg a város a közreműködők munkáját.