A Veszprémben megrendezett nyílt magyar bajnokságon két meglepetés játékos hozta a legjobb formáját: Majoros Krisztina annyira kiemelkedik a középiskolások mezőnyéből, hogy edzője nagyobb próba elé állította a felnőttek versenyén, Garab Gergő pedig állandó iskolai elfoglaltsága ellenére képes volt úgy felkészülni a bajnokságra, hogy bronzérmet

szerzett. A diákolimpia kapuvári szereplői közül húszan jutottak tovább az országos döntőbe, ahol egy arany (Majoros Krisztina), öt ezüst és négy bronzérem született. A versenyidény lezárása az Európa-bajnokság, ami már nagyon nagy dolog, mert minden vendég országból súlycsoportonként csak két karatés vehet részt. - A legjobbak közt is a legjobbak, ahol nincs könnyű küzdelem, mert a 16-os tábláról egyenes a kiesés. A győzelemhez négy nagyon kemény küzdelemre van szükség - mondta dr. Szalai László, a Castrum SC elnöke.
. Dr. Szalai László megjegyezte: sajnos, általános jelenség hazánkban, hogy egyre csökken a sportoló gyerekek létszáma, de ez a Castrum SC-t nem veszélyezteti. A kapuvári sportegyesület az edzők létszámát tekintve a teljesíthetőség határát súrolja. Az interjúalany szerint Németh Gábor - aki versenyző és edző egy személyben -, kiváló érzékkel tartja kézben a jobb versenyzőket, és a fiatalok azért küzdenek, hogy az általa felkészített élcsapatba kerüljenek. - Lejárunk egy kicsit edzegetni, ilyen felfogással ezen a szinten már nem működik - hangsúlyozta az embert próbáló rendszeres felkészülés nehézségeit dr. Szalai László, aki úgy véli, hogy jó dolog a tehetség, de a színvonal megtartásához hatalmas eltökéltség kell, ugyanakkor tisztában kell lenni a lehetőségeik határaival.
A szakosztály gerince a kiváló versenyzőket adó a kyokushin karate, s mellette Soós István és Molnár Sándor munkájának köszönhetően gyors növekedést mutat a hobbiból sportoló kick-box csoport. Nem kevésbé népszerű az óvodások kölyöktornája, ahol játékosan sajátítják el a hasznos mozgásformákat a kisebbek. Dr. Szalai László nem véletlenül teszi fel a kérdést: Miért nem jár oda minden gyerek? Hiszen jól érzik magukat, ügyesednek, tesiből csillagos ötösök lesznek és olyan dolgokra tesznek szert, amely a hasznukra fog válni?
Beküldés dátuma: 2011. 04. 13.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Henczel Szabolcs a több mint egy esztendeje tartó beledi plébániai szolgálatának összegzésére válla
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
-
Széchenyi Kupával ünnepelték a 45 éves kapuvári iskolát
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
-
Tatai Lajos igazi lokálpatriótaként támogatja szülővárosa szépülését
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
-
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda felkészült az épületkorszerűsítésre
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
-
Látványos felújítások a Kapuvár Térségi Általános Iskola valamennyi telephelyén
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.