Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A gazdák törekednek a tűzvédelmi szabályok betartására

A Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség konferenciát szervezett a térségben dolgozó gazdák, önkéntes tűzoltó szervezetek számára, hogy időben felkészüljenek az aratási szezonra. Kiss László osztályvezető arról tájékoztatott, hogy milyen sok szempont szerint ellenőrzik a szemlén résztvevő gépeket. Átvizsgálják a motorikus egységeket, ezért az esetleges olajfolyást pedig meg kell szüntetni, az ékszíjjal működő berendezéseket szintén alaposan át kell nézni, és ha indokolt, a csapágyak cserére szorulnak. Az elektromos rendszer csatlakozói és a szigetelt elemek külön figyelmet igényelnek. A gépeket a jogszabályban előírt oltásteljesítményű tűzoltókészülékekkel kell ellátni. A szemlén készült jegyzőkönyv kivonatát a gépek forgalmi iratával együtt kell tárolni, hogy a tulajdonos az ellenőrzéskor be tudja bizonyítani, mezőgazdasági berendezés részt vehet az aratáson.
A tűzoltó főhadnagy az előző évek tapasztalatai alapján elmondta: egyre modernebb gépeket használnak a gazdák, akik a tűzvédelmi előírásokra is jobban odafigyelnek. Amit lehet, eszközeiken kicserélnek, illetve azokat az egységeket, amelyeket már nem lehet szervizelni, kivonják a forgalomból. Lehet, hogy a szántásra, egyszerű földmunkára alkalmas gép az aratásra mégsem felel meg.
Az erő- és munkagépek leggyakoribb meghibásodása az elektromos rendszerből adódik, amit zárlat vagy az akkumulátor szigetelésének hiánya is okozhat. A berendezések rendszeres takarítást igényelnek, mert ha a vezetékeken és a kipufogón felgyülemlik a por, abból is baj lehet. – A rutinosabb gépkezelők a nap folyamán többször is ellenőrzik a csapágyakat, mert ha az túlmelegszik, akkor ott valószínűleg tűz keletkezhet – mondta Kiss László, aki hozzátette: Az előző évekhez viszonyítva csökkent a tűzesetek száma, s területünkön tavaly kevesebb mint tíz alkalommal vonultak ki a lánglovagok.
Beküldés dátuma: 2012. 06. 26.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play