Békés, boldog új esztendőt kívánva köszöntötte Hámori György a Rábaközi Televízió nézőit, valamint a tévé vételkörzetéhez tartozó valamennyi település polgárát a kapuvári műsor idei első adásában. A zárszámadás pénzügyi elszámolása jelenleg is zajlik, de a következtetés már levonható: Kapuvár nehéz, de eredményes évet fejezett be 2011. december 31-ével. Az uniós válság a kis közösségekre is rányomja a bélyegét, ezért egyre szűkülő lehetőségek között kellett érvényesülni – jegyezte meg a polgármester. – Jó tempóban haladtak az európai uniós pályázataink, az inkubátorház építése pedig befejeződött. Utóbbit január végén adjuk át ünnepélyes keretek közt. Hámori György a városközpont rehabilitációs pályázat előkészítésével szintén elégedett, és a munkálatok megkezdését március-árilisra tervezik.
Az önkormányzatok működését nagyban befolyásoló törvényi változások már olvashatók a Magyar Közlönyben, de az átütő fordulat még nem érzékelhető, mert a paragrafusok legnagyobb része 2013 januárjától lép hatályba – derült ki a kapuvári városatya beszámolójából, aki úgy érzi, hogy polgármester társai előrelátásának köszönhetően a kistérség felkészült a változásokra. A jövőbeni járások határai még nem teljesen tisztázottak, de az eredményesen működő körjegyzőségek jó alapot adhatnak az új közös önkormányzati hivataloknak. – Mindent meg fogunk tenni azért, hogy Kapuvár ismét jó évet tudhasson maga mögött 2012 végén – hangsúlyozta a település első embere. A továbbiakban azokról a tényezőkről beszélt, amelyeket ezen a szinten nem lehet befolyásolni: például hogy miként alakul az euróövezet sorsa, mert közvetve ez is hatással van a hazai önkormányzatok helyzetére. Az sem közömbös, hogy mekkora sikereket érnek el a helyi vállalkozások, hiszen tőlük származik a város adóbevételeinek jelentős része.
Beküldés dátuma: 2012. 01. 18.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
-
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
-
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
-
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
-
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:
A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.