hogy minél alaposabban megismerje a
kis elsősöket. Eleinte olyan tevékenységgel foglalkoztak, amelyek a gyerekeknek többnyire örömet okoznak: sokat játszottak, színeztek, kidíszítették órarendjüket, mesét hallgattak és mondókát tanultak. A nebulók az épületben már eligazodnak. A pedagógusok ebéd után csendes pihenőt iktattak be a kicsiknek, mert ők eleinte fáradékonyabbak. – Úgy látom, a tanulóknak nem okozott problémát, hogy több óvodából és csoportból érkeztek, nagyon hamar megtalálták egymással a közös hangot. Árpásiné Brósz Mártának megnyugvást jelent, hogy a szülők szerint nagyon jól érzik magukat a gyerekek. A tanítónő nem tartja szükségesnek a nebulók otthoni készülését, fontosabbnak tartja, hogy másnap frissen érkezzenek az iskolába. – Nagyon jó a suli, és azt szeretem a legjobban, amikor lemegyünk az udvarra, de ha esik az eső, itt fenn tudunk játszani – mesélte elragadtatottan Barcza Réka. Ném
eth Dominiknak szintén az tetszik a legjobban, amikor a szabadban lehet, majd említést tett a testnevelési és matematikaóráról. Dominik még tanárait is megnevettette,
amikor felvételünk készítésekor azzal az óhajjal állt elő, hogy sok, nehéz feladat legyen.
és a betűk világát, s
szintén boldog a nemrég szerzett ismerősei miatt.
az egészséges életmódra neveléshez pedig a szülők közreműködésére is számítanak. – Az a jó az iskolában, hogy megismerkedhetünk újabb dolgokkal, és találkozhatunk az ovis társakkal, de további barátaink is lesznek, akikkel a szünetben is játszhatunk. Ismerem
a tanító néniket, mert a nővérem is idejárt – mondta angyali hangján Véber Anna Margaréta.
Beküldés dátuma: 2011. 10. 12.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.