Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Világháló, Facebook, Twitter az egyháztól sem idegen

A beledi plébános amit gondol, meg is mondja az embereknek. Sajnálattal látja, ha a sok évig halogatott házasságkötés után nem úgy alakul a párok sorsa, mint ahogy szerették volna. Mindennek meg van a maga ideje, a tönkrement kapcsolatokat pedig nehéz helyrehozni.

2013 jubileumi év volt a beledi egyházközség történetében, hiszen ekkor ünnepelték a Kisboldogasszony tiszteletére épült templom 150 éves évfordulóját. Lehet, hogy sokaknak nem túl látványos, de a templomba járók fontos előrelépésnek tekintik, hogy megújult a sekrestye aljzata, leszigetelték a falakat, az eddigi álmennyezet helyére pedig galériát építettek.
A folytatásnál két eshetőséggel számolnak: az év első felében várják a templom lábazatának szigetelésére beadott pályázat elbírálását, illetve az egyházmegyétől ötmillió forint támogatásra számítanak. Ha egyik tervük sem valósul meg, legrosszabb esetben az egyházközség tartalék pénzéből kezdik el a szigetelést. Profán szóhasználattal élve, a püspök a  plébánosok főnöke, ezért ha szükségük van rá, megkereshetik problémáikkal telefonon vagy személyesen.
Havassy Bálint László kettővel ezelőtti plébános elődje alakította ki azt a közösségi házat, amelyben az elmúlt öt esztendőben virág- és ajándékbolt működött, s a plébániától nem messze lévő épületet idén örömmel veszik vissza használatba, melyet  eredeti nevéhez híven, közösségi rendezvények színhelyének szánják. A plébános úgy gondolja, lelkesedésben nem lesz hiány, hogy élettel töltsék meg az ingatlant.

Havassy Bálint László szívesebben közreműködne a keresztelő ünnepségeken, de sajnos tavaly több temetést rendeztek, mit a korábbi években. A plébános abban reménykedik, hogy megáll ez a kedvezőtlen tendencia. (A beledi anyakönyvbe az edvei és a vásárosfalui elhunytak nevét is bejegyzik.) Továbbá több olyan fiatal párról tud, akik bátran elkötelezhetnék magukat, hisz tudomása szerint minden adott ahhoz, hogy egybekeljenek. – Elsősorban őket szeretném bátorítani, hogy vállalják a szülői hivatást, hiszen a gyermekek által folytatódik a jövő.
Ferenc pápa beiktatását követően a katolikus egyház élete nem változott lényegesen, inkább a kommunikáció stílusa. A dél-amerikai származású Szentatya talán közérthetőbben hangsúlyozza elődeinél: az egyház szerepe az emberek Jézushoz vezetése. A köznyelv inkább a hagyományokat, a szertartásokat, az egyházi intézményeket azonosítja az egyházzal. A római katolikus egyház feje néha megdöbbentő módon fogalmaz, mint például amikor azt mondta, «hogy szükségünk van farmernadrágos szentekre». Ezzel nem azt akarta kifejezni, hogy a szentek szobrairól még az aranyozást is le kellene verni, hanem minden korban meg van a lehetőség arra, hogy Jézust követve, hozzá hasonlóan, szentekké lehet válni – magyarázta Havassy Bálint László, aki szerint teljesen természetes, hogy ma már az egyház is él a modern infokommunikációs eszközökkel, hiszen nemcsak a szószékről lehet az Igét hirdetni.

Az egyháznak kihívás, hogy miként tud megfelelni az új dolgoknak, ugyanakkor ez rendkívüli nagy lehetőség is.
– A világ fejlődése, a technika felgyorsult, és Benedek pápa volt az első, aki a Twitteren el kezdett üzengetni, és Ferenc pápa ezt az utat folytatja. Egyetlen pillanat alatt, vagy akár élőben elérhetők azok az információk, amelyeket a legkisebb település vidéki pásztora, vagy maga a római pápa közölni akar. A beledi plébános szerint az egyház nagyon bölcsen teszi, amikor kihasználja ezeket a lehetőségeket.
– Ismét hangsúlyoznám, mi is fiatalok vagyunk. A történelem mindig azt mutatta, hogy a fiatalok arra építve, amiért az elődök már megoldoztak, új meglátásaikkal mindig egy lépéssel továbbviszik a világot. Az egyház tagjai sem élnek burokban, és legalább havonta találkoznak egymással a környéken dolgozó fiatalabb papok, akik teológiai és lelki kérdésekről, vagy az élet praktikus dolgairól értekeznek egymással. A községek és városok vezetői, a kulturális rendezvények szervezői szintén nagyon nyitottak, és természetesnek veszik, hogy a helyi lelkipásztort meghívják.

Havassy Bálint László úgy vette észre, hogy örömmel veszik, ha megszólalnak, és üzeneteikkel  az egész közösség épülését kívánják szolgálni. Egy a nyáj, hiszen a világi és az egyházi szereplők is a nép felemeléséért fáradoznak. A rendezvények pedig kiváló alkalmat teremtenek a találkozókra.
– Azokkal, akiknek még nincs meg a bátorsága, hogy bejöjjenek a templomba, de ott a községi disznóölésen, a sörsátorban. vagy a kuglipálya avatásán könnyebb kapcsolatba lépni velük. Amikor csak tudok, elmegyek, és jól szoktam magam érezni – tette hozzá az atya.

Beküldés dátuma: 2014. 02. 11.

Kapcsolódó hírek

  • Trianoni megemlékezés Csornán

    A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.

További hírek

  • Trianoni megemlékezés Csornán

    A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.

  • Összefogás a kórházi esélyegyenlőségért Kapuváron

    Dr. Benedek Zoltánt néhány hónapja keresték fel a fogyatékkal élőket segítő civil szervezetek képviselői.

  • Infrastrukturális és tárgyi fejlesztések a kapuvári kórházban

    A Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézetben az utóbbi időben nem volt szükség arra, hogy emberhiány miatt drasztikusan megváltoztassák a munkaidő-beosztást, az újonnan belépők kedvéért csak kisebb műszakváltásokra került sor.

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

Hirdetés
DANUBIUS play