Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Úgy éreztem, szeretnek a betegek

A 43 éve Fertődön élő dr. Kovács Gyula Budapest talán legszebb városrészének tartja szűkebben vett szülőföldjét, a Kós Károly által tervezett Wekerletelepet. A nyugalmazott háziorvost bárhova is vetette a sors, mindig csodásan érzete magát. A kistisztviselő édesapa, és a háztartásbeli édesanya két gyermeket nevelt fel a munkásnegyedben. Riportalanyunk szerencsésnek érezi magát, hogy a Mester utcai Fáy András Gimnáziumban tanulhatott, ahol több kitűnő hazai tudósunk érettségizett.  A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karáról fél évfolyamokat helyeztek el a KÖJÁL-hoz vagy a katonasághoz, tehát akkoriban nem maguk döntöttek a szakirányról. Könnyebbséget jelentett Kovács Gyulának, amikor a bizottság megkérdezte tőle, hogy mi akar lenni. Válasza őszintén jött: nagyvárosban belgyógyász. Nem sok jóval biztatták, legfeljebb Miskolcra engedték volna ideggyógyásznak, vagy Székesfehérvárra körzeti orvosnak. Egyiket sem akarta, így a kapuvári belgyógyászaton kötött ki. A riportalany hozzátette: nem akar a fellegekbe beszélni, de szerinte jobb volt a kapuvári belgyógyászat, mint a soproni. A doktor a körülmények megváltozása miatt hét év után érezte úgy, hogy lépnie kell. Fertődön 1970-ben kezdte praxisát. Igaz, öt nap múlva hívták volna a MÁV Kórházba is, de ekkora elhatározta magát, és letelepedett az északnyugati községben.

Dr. Kovács Gyula több évtizednyi gyógyítással a háta mögött úgy véli, nagyon megváltozott körülötte a világ, és maga az orvostudomány. Szakmája sokat fejlődött pályakezdése óta, s az akkor újdonságnak számító műtéteket ma már napi szinten végzik. A háziorvos úgy érzi, hogy elfogulatlanság nélkül mondhatja: betegei néha családtagjaiknál is jobban szerették. – Minden bizalmukat és reményüket belém vetették, ezért néha úgy éreztem, ez már sok – mondta a tíz éve nyugdíjba vonult doktor, akit szintén nem kímélt meg a betegség. Az ország egyik legjobb sebésze operálta szívbillentyű hibával.

A belgyógyász szakvizsgával rendelkező dr. Kovács Gyula 50 évvel ezelőtt végzett a budapesti Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán, ezért nemrég aranyoklevelet vehetett át. Sikeres pályafutása során mindvégig mellette állt felesége, akivel három gyermeket neveltek fel. Az öt unokával megáldott nagypapa legnagyobb fia építészmérnök lett, lánya közgazgasági egyetemet végzett, kisebbik fia pedig a büntetés-végrehajtásban helyezkedett el. Az orvos szerint minden eredményes életút szempontjából döntő a jó házasság, ezért értetlenül szemléli a rengeteg bontópert. Az egész társadalom működésében a családé lenne a legfontosabb szerep. Hivatása diktálta, hogy másokon segítsen, és a dupla körzetet, ügyeletet, valamint mellékállásokat vállaló orvos úgy érzi, családjáért is sokat tett.
Dr. Kovács Gyula díszokleveléhez stábunk gratulációját örömmel fogadta. – Köszönöm, hogy életjelet adhattam, és marad utánam valamilyen emlék – búcsúzott el a tévénézőktől a nyugalmazott orvos, akinek a legfontosabb, hogy jó egészséget kívánjunk. Beküldés dátuma: 2013. 11. 22.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play