Telt házas vendéglátóhelyen öröm a munka

A vendéglátós dinasztiában felnövő Téringer Lajost gyermekei nem követték a szakmában, amiről nehéz lenne egyértelműen kijelenteni, hogy így sokkal jobb, hisz az idő majd eldönti. Mindenesetre riportalanyunk háromévesen jelentette be a családnak:  ha tetszik, ha nem, ő „pincsér” lesz.

Téringer Lajos Szerecsenyben töltötte gyermekkorát. Az 1968 óta a vendéglátásban dolgozó szakember munkája iránt korán elhivatottságot érzett. Nagybátyja, Téringer István szintén ezt a mesterséget választotta, s riportalanyunk valószínűnek tartja, hogy innen ered az ő elhatározása is. A Téringer családból egyébként legalább tízen erre a pályára léptek, de a többségük Győrben találta meg a boldogulást, ezért egyikük sem maradt a szülőfaluban. Az unokatestvér az Amstel Hattyú Fogadó tulajdosona, az ő bátyja szintén vedéglátós, ugyanúgy a gyerekei, továbbá  riportalanyunk egy-egy bátyja Győr-Bácsán és Öttevényen vezeti/vezette  üzletetét.
 A felszolgálónak tanuló  pályakezdőt valójában a győri Vörös Csillag Szállodában foglalkoztatták, de gyakorlóhelyét néhány hónap múlva átkeresztelték Hotel Rábának. A Szerecsenyből érkezett Téringer fiú az elején csak kapkodta a fejét, aztán szép lassan megtalálta a helyét a megyeszékhely legszínvonalasabb vendéglátóegységében. Téringer Lajos még nem volt tizenhét, amikor beváltotta gyermekkori ígéretét, s 1971 nyarán, kezében a szakmáját tanúsító oklevéllel, beállt a balatonfüredi Hotel Annabellába. Utólag hibaként rója fel magának, hogy nem élt a lehetőséggel, pedig elutazhatott volna kollégáival Németországba. Sajnálja, hogy megragadt a konyhanyelvnél, mert társai mind perfekt beszélik a németet, de neki erősebb vonzerő volt a szerelem. Időközben hat-hét fős ismeretségi körével, ami tanfolyam létezett a szakmában, azt mind elvégezték. A vendéglátáshoz kapcsolódó mesterségek legtöbbjével jól elboldogul, talán a cukrászat áll tőle a legtávolabb.
Téringer Lajos kocsmárosként  is kipróbálta magát, ami az előzmények ismeretében visszalépést jelentett, de mégsem bánta meg. Mint mondta, ott zajlott az igazi élet, s fiatalon megtanulta a pénzzel való gazdálkodást.
Riportalanyunk 1975-től a győri Hungária Étteremben folytatta pályafutását, ahol teremfőnökként foglalkoztatták. A sorkatonai szolgálat után ugyanide került vissza, de már a sörözőbe, ahol sokkal jobban tetszett neki. Szerinte az itt eltöltött öt esztendő alatt alapozta meg a jövőjét anyagilag. Nemsokára kollégájával együtt „kiemelték” a Győr-Szabadhegyen működő lakótelepi étterembe, melyről ma is büszkén nyilatkozik: tíz év alatt Győr legjobb vendéglátóegységévé fejlesztették.
1991-től új szelek fújtak, és ki akarták adni az üzlethelyiséget, s mivel a bent lévők tudták, hogy mennyit ér, nem jött létre az egyezség. Ekkor ismerősünk  otthagyta a bejáratott éttermet, de ezzel párhuzamosan kibérelte  jelenlegi munkahelyét, így pályafutásában nem érte nagy törés. A Kukorica Csárda helyén egykor a kocsonyáiról és füstölt ételeiről ismertté vált Csillag Kocsma állt, amely szintén híres volt a maga idejében. A győri Áfész tulajdonában lévő egységet 1985-ben építették át. Téringer Lajos a rendszerváltáskor siralmas állapotban találta a csárdát, ahol mindössze öt poharat tartottak fenn a vendégeknek. A Kukorica Csárda az ezredfordulóra felkapott hely lett, ahol akkoriban nagy volt a nyüzsgés, és a felszolgálóknak az jelentette a napi feladatot, hogy hány csoportot tudnak kiszolgálni a lehető legrövidebb idő alatt.
A vendéglátós pályájának kezdetén nyugodtabbak voltak az emberek, s mint mondta, nem azon aggódtak, hogy mi lesz holnap, ezért sokkal bátrabban költötték el a pénzüket. Egy kivétellel minden nap szólt a zene, és teltházzal üzemeltek, a vendégek pedig önfeledten énekeltek. Régen egymást érték a brigádtalálkozók, a cégek bálokat rendeztek, de ma  egyre ritkább a spontán összejövetel. Csúcsidőben tizennégyen gondoskodtak a minőségi vendéglátásról, ma sajnos csak hárman vannak. 2000 óta fokozatosan csökkent a forgalom, de ez a lejtmenet talán idén megállni látszik, és újból felvirágozhat az üzlet – jegyezte meg optimistán az üzletvezető. A téti Kukorica Csárdában mindig szépen terített asztallal várják a vendégeket, akik – miközben elegánsan felöltözött pincérekkel találkoznak –,  hagyományosan udvarias kiszolgálásban részesülnek. Ha étteremről van szó, nem lehet kihagyni az ízeket: a kiváló ételekről nem mást, mint a tulajdonos felesége gondoskodik, aki szintén jó vendéglátós alapokat kapott.
– Szépek vagyunk, jók vagyunk, de ez ma már kevés – mondta Téringer Lajos, aki a betérőkből és a rendezvények bevételéből tartja fenn vállalkozását. A külföld fele kacsingató magyaroknak azt üzeni, konyhánk miatt nem kell szégyenkezni, mert vetekszik akármelyik nemzetközivel. A vendéglős szerint nagyon is ráférne az emberekre a kikapcsolódás, mert túlságosan feszültek, és nem bírnak ellazulni. Magának pedig azt kívánja, hogy teljen meg élettel a csárda, mert ha zsongás van körülötte, a munka is élvezetet jelent, s minden nap egy-egy újabb kihívás.