alkalommal megrendezett rétesfesztiválra. Kenesei Ferenc alig győzte sorolni a finomságok legkülönfélébb változatait: sima almás, meggyes. túrós-mazsolás, diós, rakott és kígyórétes. A polgármester csak ebéd után tudott időt szakítani a kóstolásra, de riporterünknek megígérte, hogy ha mindet nem is, de néhányat biztos meg fog ízlelni. Tavaly pillanatok alatt szétkapkodták a réteseket, ezért 2013-ban már pénzért kínálták őket, hogy minél több embernek jusson. A befolyt összeg jó helyre került, mert a nyugdíjasklub költheti el valamilyen hasznos
célra. A falu vezetője azt is elmondta, hogy a rétesfesztivál alkalmával avatták fel a nemrég elkészült fedett színpadot, hiszen első ízben működtették rendeltetésszerűen: Hajnal Nikolett nótaénekes, Rostás Tibor, valamint a „Sárga rózsa” nyugdíjasklub és a bodonhelyi showtáncosok léptek fel. Később Csocsesz és Nagy Balázs színművész szórakoztatta a nagyérdeműt. Őket követték a rábaszentmiklósi néptáncosok, valamint estefele a dunaszentpáli Csillagfény együttes és Szórádi Árpád zenész. Fél tíz körül a tűzzsonglőrök csalogatták ki a szabadba a nézőket a 200 m2-es sátor alól. Mivel pályázati forrásból nem tudtak erre a célra pénzt szerezni, a bodonhelyiek az elmúlt években megspórolt tartalékból állták a rendezvény költségeit. A polgármester nem örül a zsugorodó lehetőségeknek, ezért talán jövőre a vállalkozókat is jobban megkörnyékezik.
a sütemény, ezért nem lehet belőle eleget készíteni. Riportalanyunk elmondta, hogy a Rábaközi Magazinban való tavalyi szereplésük óta sokan érdeklődtek a jó rétessütés titkáról, amit ők bárkivel szívesen megosztanak. A több fázisból álló folyamat a megfelelő liszt kiválasztásával kezdődik, a töltelék kikeveréséhez pedig jó ízlés szükségeltetik – tudtuk meg a kisbaboti Tompos Sándornétól, akinek a tejfölös–csirkés és a darált húsos rétes már extrémnek számít.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A magyar hadtörténelem egyik legnagyobb katasztrófájára emlékeztek Csornán
A doni áttörés évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést Csorna Város Önkormányzata, a Premontrei Prépostság és a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület a csornai Jézus szíve templom déli oldalánál lévő emlékműnél.
A doni katasztrófa emléknapja Beleden
Megemlékezéssel egybekötött koszorúzást tartottak a beledi II. világháborús emlékműnél. A 83 évvel ezelőtti eseményeket Árvai Eszter művelődésszervező idézte fel, majd ünnepi köszöntője után a 17.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.