beszélgethetnek. Várják azokat a 18 éven felüli kapuvári lakosokat is, akik ugyan még nem érték el a nyugdíjkorhatárt, de egészségügyi és mentális állapotuk miatt, saját kérésükre gondozásra szorulnak. A szakszemélyzet a napi életvitelben is a segítségükre lehet: mosási és tisztálkodási lehetőséget biztosítanak, tanácsokat adnak a hivatalos ügyek intézéséhez, és az éppen felmerült problémák megoldásához. Az önkormányzat által finanszírozott, teljesen ingyenes szolgáltatás mellett az ebédet
is igénybe lehet venni. A diétás ételeket a cukor- és/vagy epebajjal küszködő időseknek készítik el. Az étkeztetés díja függ a jövedelmi viszonyoktól, így 140 és 550 forint körüli összegben állapítják meg a menü árát. Az éves programterv alapján működő, reggel fél nyolctól délután fél négyig nyitva tartó intézményben nincs időhöz kötve az ellátottak tartózkodása, tehát a nap bármely szakában megérkezhetnek. A mozgásukban korlátozott beteg egyéneknek házhoz viszik az ebédet, és ha kell, a segítségükre sietnek. Az év közbeni speciális programokat a tagság érdeklődéséhez igazodva szervezik meg: ilyenek a gulyás- és lángospartik, a kirándulások, a kerékpártúrák, az óvodások előadásainak megtekintése stb., de a mindennapokra jellemző a közös tévézés, kártyázás, zenehallgatás.
Ebedli Sándor életét a kapuvári téesznél töltötte el, ezért onnét is vonult nyugdíjba. A hosszú évtizedek alatt számtalan elnökhöz, agronómushoz és brigádvezetőhöz alkalmazkodott. Harminc esztendőn át az állattenyésztésben, és kb. tíz évig mezőgazdasági területen tevékenykedett. Mivel akkoriban nem volt jellemző a gépesítés, az állati takarmányt is kézzel kellett előteremtenie. A nyugdíjasnak két lányától négy unokája született, s a család legkisebb tagja a dédunoka. Felesége halála óta jár a házhelyi klubba, és örömmel vesz részt a Ki mit tud? versenyeken, valamint a dalkör programjain. Úgy tűnik, az énekes kedv fokozódik, mert eleinte csak heten alkották a csapatot, mostanság pedig majdnem húszan vannak. Ebedli úr a kocsmázás helyett inkább a klubba járást választotta, és még a vezetők helyettesítését is elvállalta, ezért akkor sem áll meg az élet, ha valamelyikük épp nem ér rá a nyugdíjasok ügyeivel foglalkozni.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.