A Beledi Nyugdíjas Olimpia ötlete 2008-ban Pallag Jánosné, Beled egykori művelődésszervezőjének a fejében született meg. Idén 16 településről érkeztek versenyzők az évről évre egyre nagyobb szabású rendezvényre, mely 14. alkalommal bizonyította létjogosultságát.
Napjainkban egyre többet hallunk arról, hogy milyen előnyökkel jár az aktív mozgás idősebb korban, továbbá a nyugdíjasok mentális egészségének megőrzéséhez legalább olyan fontosak a társas kapcsolatok. Major Jenő szerint a Beledi Nyugdíjas Olimpia mindkét kitételnek megfelel: a versenyszámok megmozgatják az éltesebb korú embereket, ezenkívül részt vehetnek a jó hangulatú találkozón.
2024. április 6-án a polgármester köszöntötte a 14. alkalommal megrendezett Beledi Nyugdíjas Olimpia résztvevőit, valamint az őket kísérő közönséget. Beled első embere abban bízik, hogy még nagyon sokáig tart a szervezők és a versenyzők lelkesedése és a település a későbbiekben is örömmel ad otthont a színvonalas rendezvénynek a Beledi Tornacsarnokban. A városvezető a nyugdíjas olimpia 2008-as elindításáról is beszélt és elmondta, hogy milyen széles összefogásnak és név szerint kiknek köszönhető a közkedvelt program megszervezése.
A korábbiaktól eltérően idén a nyugdíjasok alkotásait is megtekinthették a művelődési házban. A rendhagyó tárlatot Pallag Jánosné nyitotta meg, aki maga is több évtizedet töltött a közművelődésben, továbbá az ő elképzelései alapján szervezték meg az első Beledi Nyugdíjas Olimpiát. Zsámbokiné Budai Anna, az Életet az éveknek Győr-Moson-Sopron Megyei elnöke a kezdetektől fogva támogatja a nyugdíjasok sportprogramját. A nyugdíjas olimpia versenyszámainak zökkenőmentes lebonyolításában, a terem berendezésében a Beledi Általános Iskola tanárai és diákjai voltak a szervezők segítségére.A rendezőség oszlopos tagja Tömböly Ildkó, a Beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület vezetője, aki a megnyitó ünnepségen elmondta, hogy 500 ezer forint támogatást nyertek a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület helyi civil szervezetek működésének támogatására kiírt pályázatán, melyhez Beled Város Önkormányzatának képviselő-testületi biztosította a 15 százalék önrészt. A pályázati pénznek köszönhetően a délelőtt folyamán – egyidejűleg 24 fő utaztatására alkalmas – 15-20 perces menetidővel közlekedő városnéző kisvonatot indítottak Beleden. Tömböly Ildikó elmondta, hogy a beledi csapatot Takács Sándor testnevelő készítette fel a tornára.
A 14. Beledi Nyugdíjas Olimpián az első helyezést a rábatamási Jászai László Nyugdíjas Klub, a második helyet Jánossomorja csapata szerezte meg, harmadikként pedig a győrújbarátiak végeztek.
Nem véletlenül jöttek el ennyien, és aki itt van, annak nagyon sokat jelent a nemes szellemben megrendezett verseny – fogalmazott Major Jenő a 15.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.